Stoffel Vandoorne szerint a McLaren még nem árulta el neki, hogy miért döntöttek úgy, hogy nem hosszabbítanak vele.
A wokingi alakulat nemrég jelentett be, hogy Stoffel Vandoorne a szezon végén távozik a csapattól. A belga helyét az a Lando Norris veszi majd át, aki idén a Forma-2-es bajnokságban szerepel.
Vandoorne tiszteletben tartja a McLaren döntését, azonban a belga pilóta nem érti, hogy miért döntött így a csapat vezetősége. „Még nem adtak magyarázatot arra, hogy miért döntöttek így,” – mondta Vandoorne.
A 26 éves belga pilóta második és egyben utolsó szezonját futja a McLarennél Fernando Alonso csapattársaként. Mindkét évben egy olyan autót kapott, amivel szinte lehetetlen jól teljesíteni. Vandoorne szerint az emberek megértik, hogy a körülmények miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy kellett volna.
„Sok olyan ember támogat a Forma-1-ben, akik nagy nevek itt a Paddockban,”- véli a belga pilóta. Az emberek láthatják, hogy mi folyik a McLarennél jelen pillanatban.
„Kérdezzétek meg erről Kevint (Magnussent), ugyanabban a cipőben járt a 2014-es szezon után, mint én most. Kevinnek nagyon jót tett, hogy egy új csapatnál folytathatta az F1-ben egy éves kihagyást követően. Én is valami hasonlóban reménykedem, ugyanis ha egy új csapathoz kerülnék, abból komoly előnyre tehetnék szert.
Vandoorne elmondása szerint rengeteg csapattal tárgyalt, hogy versenyzői üléshez jusson, azonban nem járt sikerrel. Azonban a belga pilótát zavarba ejtette az, hogy a McLaren elnöke, Zak Brown azonnal beajánlotta őt a Torro Rossonak. „Azért ez egy kicsit fura, hogy egyből a kirúgásom után ilyen kijelentéseket tesz,” – véli Vandoorne.
Azonban Vandoorne mindig is hálás lesz a McLarennek, amiért lehetőséget adtak neki, hogy szerepelhessen az autosport királykategóriájában. „A McLaren már a karrierem kezdete óta figyelemmel kísért engem. Fontos szerepet játszottak a karrieremben, ugyanis ők segítettek számomra a GP2-ben és a japán Super Formulában, valamint lehetőséget adtak nekem, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek. Minidig is hálás leszek a McLarennek ezért,” – zárta a gondolatmenetet a 26 éves belga pilóta.