back to top
KezdőlapFormula 1Vandoorne már nem érné be akármivel

Vandoorne már nem érné be akármivel

-

Stoffel Vandoorne csak akkor fog úgy dönteni, hogy visszatér a Forma-1-be, ha kap olyan ajánlatot, melynek számára is kedvezőek a feltételei.

A belga versenyzőnek a szezon után távoznia kell a McLarentől, így pedig gyakorlatilag nulla az esélye arra, hogy 2019-ben is az F1-ben versenyezhessen. Nagyobb a valószínűsége, hogy a Formula E-ben folytatja majd a Mercedesszel.

„Egy kis friss levegő jót fog majd tenni.” – mondta Vandoorne a belga RTBF csatornának a Formula E kapcsán.

„Az elmúlt évek a McLarennél nem voltak könnyűek és a csapatnak is ezek voltak a legrosszabb évei.”

Nem zárja ki a Forma-1-be való visszatérés lehetőségét, de akárhova már nem szerződne.

„Valahogy megpróbálok kapcsolatban maradni a Forma-1-gyel.” – mondta. „Nem tudom, hogy pontosan miképp, de ha valaha visszatérek, már nem érem be akármivel. Nem, kedvezőeknek kell lenniük a körülményeknek.”