KezdőlapFormula 1Vergne bármit rátenne, hogy a Formula E-ben legyőzné Verstappent

Vergne bármit rátenne, hogy a Formula E-ben legyőzné Verstappent

-

Jean-Éric Vergne állítja, a Formula E-ben többet kell melóznia egy pilótának a pályán kívül, és szerinte még Max Verstappennek is komoly kihívást jelentene az elektromos formaautós széria.

Örökös vitatémát szolgáltat a rajongók körében, hogy melyik pilóta mennyire jó valójában, és mennyit köszönhet az autójának. Ezt a témát egy kicsit kiterjesztve azon is el lehet filozofálni, hogy a Forma-1 legjobbjai más versenysorozatokban is olyan kiemelkedőek lennének-e, mint az autósport csúcskategóriájában. A kétszeres Formula E-bajnok Jean-Éric Vergne szerint nem, és az elektromos formaautós szériában a jelenleg sokak által az F1 legjobbjának tartott Max Verstappen sem lenne legyőzhetetlen.

A francia pilóta 2012 és 2014 között versenyzett az F1-ben a Toro Rosso színeiben, mígnem pont Verstappen érkezése miatt kellett mennie. Azóta a Formula E-ben szerzett nevet magának: eddig ő az egyetlen pilóta, akinek kétszer is sikerült bajnoki címet nyernie.

Lévén mindkét sorozatból bőven van tapasztalata, össze tudja hasonlítani azokat. Ezen összehasonlítás során pedig arra jutott, hogy bizonyos szempontból a Formula E a nehezebb.

„Olykor előfordul, hogy versenyeket nyersz, de közben nem tudod, hogy mit csinálsz jól, olykor pedig nem nyersz, és nem igazán tudod, hogy mit csinálsz rosszul – idézi a DS TECHEETAH versenyzőjét a RacingNews365.com. – A titok szerintem az, hogy csak magadra koncentrálj, aztán pedig próbálj mindent kihozni a rendelkezésre álló csomagból, ami rengeteg kemény munkába kerül.”

„Mi rengeteg időt töltünk a gyárban a mérnökökkel és sok napot a szimulátorban vezetéssel. Ami azt illeti, sokkal többet dolgozom, mint a Forma-1-ben. Azt is tudom, hogy mi, Formula E-versenyzők sokkal többet szimulátorozunk, mint bármely más kategória pilótái.”

Jean-Eric Vergne
Vergne a monacói dobogón Fotó: Sam Bloxham/Formula E

Noha Vergne a Forma-1-es versenyzők jelenlegi munkamennyiségével is tisztában lehet, azt azért nem árt megjegyezni, hogy 8 év alatt is sokat változott a helyzet az F1-ben. A szimulátorok fejlődtek, a csapatok tesztelési lehetőségei pedig még korlátozottabbak lettek, azaz méginkább kénytelenek a szimulátoros munkára támaszkodni.

Mindenesetre a 32 éves pilóta úgy véli, hogy még Max Verstappennek is nehézséget okozna hozzászokni a Formula E-hez, ahol egyáltalán nem lenne olyan nehéz legyőzni őt, mint a Forma-1-ben.

„Ha a Forma-1-ben versenyeznék ellene, akkor őszintén mondom, nem győzném le. Egyértelmű, hogy a csúcson van és verhetetlen lehet – ismerte be Vergne. – Viszont, ha a Formula E-be jönne, itt nem lenne az. Ezt bármibe le merném fogadni” – jelentette ki, majd nevetve hozzátette: „Szerintem én vagyok a legjobb!”