KezdőlapFormula 1Verstappen a balesete ellenére is nagyon elégedett

Verstappen a balesete ellenére is nagyon elégedett

-

Max Vertstappen elégedett volt az autója viselkedésével a Belga Nagydíj pénteki napján. A Red Bull holland pilótája annak ellenére nyilatkozta ezt, hogy a második szabadedzés végén megtörte az RB16B-jét.

Az egyéni bajnokság második helyén álló Verstappen a második helyen zárta a délelőtti első gyakorlást, azonban a délután folyamán már az övé volt a leggyorsabb idő a második edzésen.

Azonban a holland az egy órás edzés vége felé autójának hátulja megúszott a Les Combes kijáratán a Malmedy felé menet és falba állította az autóját. Verstappen jobb hátsó felfüggesztése eltört, aminek következtében nem tudott már visszamenni a bokszutcába a balesetét követően.

Hiába a baleset, Verstappen még így is jól érezte magát az autójába a spái pályán, ami az utóbbi években egyáltalán nem Milton Keynes-i istálló fenségterülete volt.

„Nem tudom, egyszerűen elveszítettem az autó hátulját és kész volt a baj” – válaszolta Verstappen a motorsport.com-nak, amikor a balesetéről kérdezték őt. „Túlkormányzott volt az autó és az autó hátulját oda is csaptam a falhoz. Azonban még ennek ellenére is jó napot zártunk, emiatt pedig nagyon boldogok vagyunk. Természetesen vannak dolgok, amiken javítanunk kell szombatra, de összességében elégedett vagyok az autó viselkedésével. Jól kezdtünk és majd meglátjuk, hogyan alakul a hétvége hátralevő része a számunkra” – zárta a holland pilóta, aki immáron 15 futamgyőzelemnél jár a Forma-1-ben.