KezdőlapFormula 1Verstappen a Ferrarinál - honfitársa szerint miért ne?

Verstappen a Ferrarinál – honfitársa szerint miért ne?

-

Tom Coronel túraautós veterán a Ferrari helyében megpróbálná kivásárolni a Red Bulltól Max Verstappent.

A Forma-1 örök érvényű igazsága, hogy a legjobb autó és/vagy csapat, illetve a legjobb pilóta végül mindig valahogy egymásra talál. Persze, utóbbit nehezebb meghatározni, hiszen a pilóták teljesítménye nagyban az autójukon múlik, de azért lehet tudni, hogy kik az aktuális mezőny legjobbjai.

Max Verstappen kétségtelenül ide tartozik, és mint ilyen versenyzőt, bármelyik istálló szívesen a soraiban tudná. Vélhetően a Ferrari is, amely hosszú távra elkötelezte magát Charles Leclerc mellett, de ha esetleg a monacói pilótával nem megy, nem nehéz elképzelni, hogy előbb-utóbb megpróbálnak lecsapni a hollandra.

Hasonlóan gondolja ezt Tom Coronel, a túraautózás veteránja, aki a Racingnews365 podcastjában így felelt arra a kérdésre, hogy Verstappen az idei Ferrariban sikeresebb lenne-e annál, mint amilyen a Red Bull-lal lesz. „Igen, száz százalékig. Én mindig is ezt mondtam – jelentette ki az 50 esztendős pilóta, majd kifejtette, szerinte érdekes lenne megnézni, hogy a Scuderia megkörnyékezi a Red Bull sztárját. – Mennyit ér Max? Annyit, amennyit a Ferrari hajlandó fizetni érte. Ez az oka annak, hogy a Red Bull hosszú távra szerződtette őt, mert így legalább náluk vezet a mezőny legjobbja.”

„Ha én lennék a Ferrari, vagy a Ferrari vezetője, akkor feltenném a kérdést, hogy mennyibe kerülne Maxot kivásárolni a Red Bullból. Ki mondta, hogy ez nem lehetséges? Annyi mindent láttam már, amit pénzzel el lehetett intézni. Akkor kiderülne, hogy mennyit ér Verstappen. Végtelenül értékes, a Ferrarinak pedig mindent megérne.”

Azt ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy Verstappennek 2028 végéig szóló szerződése van az energiaitalosokkal, amiben nyilván szerepelnek kivásárlási záradékok, de amíg ennyire jó a csapat, és vb-címre képes autót ad a holland alá, valószínűleg esze ágában sem lenne távozni.

A túloldalon eközben pedig a Ferrarinak sem lehet panasza Leclerc-re (az idei imolai hibáját leszámítva), hiszen a maranellóiak egyelőre főként a megbízhatatlan autónak és az operatív hibáiknak köszönhetik, hogy nem tudnak lépést tartani a Red Bull-lal.