KezdőlapFormula 1Verstappen: A tapadáshiány miatt egyáltalán nem élvezhető Portimão

Verstappen: A tapadáshiány miatt egyáltalán nem élvezhető Portimão

-

Max Verstappen egyáltalán nem érezte jól magát a csúszós portimãoi pályán és szerinte emiatt egyáltalán nem volt élvezhető a Portugál Nagydíj első és második szabadedzése.

Az előbb említett probléma már nem számít újdonságnak az Algarve International Circuiten, ugyanis a versenyzők annak ellenére panaszkodtak a tapadási viszonyokra, hogy a versenyhétvége előtt teljes mértékben újraaszfaltozták a pályát. A mai két edzés alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy a keményebb gumik és a kevesebb leszorító erő még nehezebbé tette a csapatok dolgát ezen téren.

„Jó volt a mai nap, azonban ez az aszfalt nagyon trükkös és viszonylag sok volt a vibráció is,” – értékelt a Red Bull holland versenyzője a pénteki nap végén. „Tudom, hogy az aszfalt mindenki számára ugyanúgy csúszik, azonban emiatt egyáltalán nem volt élvezhető a pálya.

„A körülmények hasonlóak a tavalyi versenyhez, azonban mások a gumik és az autók leszorító ereje is kisebb tavalyhoz képest. Trükkös volt nagyon és ez nem jó, mert ilyen gumi hőmérsékletek mellett ennek nem szabadna megtörténnie.”

A Mercedes pilótája Valtteri Bottas 25 ezreddel verte Verstappen az első gyakorláson, amíg a másodikon közvetlen bajnoki riválisától Lewis Hamiltontól kapott durván másfél tized másodpercet. Ebből kifolyólag jelezte a holland, hogy holnapig bőven lesz min javítaniuk, ha ismét ő szeretne lenni az első helyen.

„Mint mondta, mindenkinek csúszós a pálya és fontos lesz, hogy képesek legyünk a maximumot kihozni az autónkból, mert csakis így végezhetünk majd az első helyen,” – folytatta Verstappen.

„A Mercedesek jól teljesítenek, azonban a mi autónk sem rossz. Mindenféleképpen javítanunk kell holnapra és majd meglátjuk mire lesz az elég.”

Forrásgpfans.com