back to top
KezdőlapFormula 1Alonso és Verstappen sem szerény, ezt nem tudná kezelni a Red Bull

Alonso és Verstappen sem szerény, ezt nem tudná kezelni a Red Bull

-

Helmut Marko megerősítette, felmerült, hogy esetleg Fernando Alonso legyen Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, ám úgy véli, ez problémákat szült volna. A bikások tanácsadója szerint a két versenyző nem illene össze, többek között azért, mert „egyikük sem túl szerény”.

Max Verstappen és Fernando Alonso a jelenlegi Forma–1-es mezőny második és harmadik legeredményesebb pilótája, emellett ők jelentik az aktív világbajnokok kétharmadát. A semleges szurkolók alighanem sok mindent megadnának azért, hogy egy csapatnál lássák őket versenyezni, hiszen előbbi pályafutása csúcsán van, utóbbi pedig az előző két, rosszul sikerült hétvége ellenére szintén magas polcon van.

Mindez már aligha fog megvalósulni, hiszen Alonso nemrég hosszabbított az Aston Martinnal, és ugyan ezt már sokszor lehetett gondolni, de most már tényleg valószínű, hogy ez az utolsó szerződése. Ugyanakkor a spanyol pilótával kapcsolatban többször is felmerült, hogy esetleg a Red Bullhoz igazoljon, ám ez egyszer sem valósult meg.

Legutóbb tavaly és idén is felröppent a pletyka, hogy a kétszeres F1-es világbajnok adott esetben Verstappen csapattársa lesz, és Helmut Marko elismerte, hogy náluk is felmerült ez a forgatókönyv, de végül elvetették. „Voltak beszélgetések – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Formel1.de-nek. –Azonban Max számára nagyon fontos a harmonikus munkakörnyezet, és úgy gondolom, Alonsóval valószínűleg nem ez lett volna a helyzet.”

Feleslegesen nyelte be élete legrosszabb F1-es eredményét Alonso

Verstappen és Alonso köztudottan jó viszonyt ápolnak, és ennek már jó néhány alkalommal hangot is adtak. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy az osztrák szakembernek igaza van, hiszen számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy barátság is tönkremehet, ha a két érintett egyazon istállónál versenyez. Nem beszélve arról, hogy Alonsónak már jó néhány csapattársával volt konfliktusa, azt pedig aligha tűrné, hogy a Red Bull Verstappent favorizálja vele szemben. Marko ugyanakkor más szempontokat is megemlített.

„Nem, szerintem egy csapat számára ez nagyon nehéz lenne – válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan működne a két versenyző párosa. – Alonso lenne a legidősebb világbajnok az istállónál, Max a legfiatalabb, és generációk választják el őket egymástól. Nem hiszem, hogy Alonso versenyez szimulátoron, vagy egy nagydíj után azonnal beül egy szimulátorba a repülőn. Szóval két ellentétes személyiség. Mindketten nagyon jó versenyzők és személyiségek is, de amikor arról van szó, hogy ki a gyorsabb, egyikük sem túl szerény. Ezt pedig nagyon nehéz lenne pozitív irányba terelnie a csapatnak.”

Az tehát szinte biztos, hogy Verstappen és Alonso az F1-ben nem lesznek csapattársak, mindez azonban közel sem jelenti azt, hogy máshol sem. Olyannyira, hogy az elmúlt néhány évben már többször is hangot adtak annak, hogy szívesen indulnának együtt a Le Mans-i 24 órás viadalon, amelyet a most 42 éves versenyző egyébként már kétszer is megnyert.

Verstappen őszinte bírálatot mondott a Red Bull teljesítményéről