back to top
2025. november 16. 11:47
KezdőlapFormula 1„Rohadtul ne csinálj ilyet!” – így segített Verstappen egy rivális csapatnak

„Rohadtul ne csinálj ilyet!” – így segített Verstappen egy rivális csapatnak

-

A közös vacsora alatti iránymutatás nélkül könnyen lehet, hogy Gabriel Bortoletónak még csak négy pontszerzése lenne az idei szezonban, ám Max Verstappen szavainak meglett a gyümölcse.

Max Verstappen és Gabriel Bortoleto még a Brazil Nagydíj hetében volt a Pelas Pistas podcast vendége, a két órás beszélgetés alatt pedig számos érdekesség szóba került. Mivel a két versenytő közismerten baráti kapcsolatot ápol egymással – rendszeresen szimulátoroznak például egymással –, talán nem meglepő, hogy az oldott hangulatú műsorban a Sauber pilótája pédlául egy magánbeszélgetést is kiadott, de persze csak azután, hogy rákérdezett a mellette ülő hollandnál, hogy elmondhatja-e, Verstappen pedig mosolyogva bólintott.

Bortoleto a mexikói futam előtt történteket elevenítette fel. Ő a 16., Verstappen pedig az 5. helyet szerezte meg az időmérőn, a Sauber terve pedig az volt, hogy a brazil versenyző lágy keverékű gumikon kezdi majd meg a futamot. A beszélgetés Verstappennel azonban mindent megváltoztatott.

„Elmentünk vacsorázni a mexikói futam előtti este, és fejben már úgy készültem, hogy lágyon akarok rajtolni. Azt mondtam [Verstappennek], hogy »lágyon akarok indulni, mert tudod, puhább gumi, akarok pár helyet nyerni az első kanyarban.« Erre ő azt felelte: »Rohadtul ne csinálj ilyet! Öt kör alatt kinyírod a gumikat!«”

„Szerencsés vagyok” – 57G-s becsapódásáról nyilatkozott a brazilok újonca

Bortoleto ezután közölte a csapattal, hogy más taktikát szeretne, amivel kicsit fel is bosszantotta az egyik mérnökét. „A testvérem is velem volt. Aztán másnap reggel felkeltem és azt mondtam: »közepesen akarok indulni«. [Ő meg]: »Miért? Mi a franc változott?« Aztán ugyanez a mérnököknél is. Megérkeztem a pályára: »Szerintem közepesen megyek.« Ő meg rám nézett: »basszus, három órát készültem!« De mondtam neki, hogy »volt néhány beszélgetésem.«”

Végül az első tízből csak a két Red Bull és Isack Hadjar kezdett a közepes keveréken, mindenki más az eleinte Bortoleto által is preferált lágyakon indult, míg a teljes mezőnyt nézve is csak hat pilóta szavazott a sárga oldalfalú Pirellikre. A stratégia pedig Verstappennek és Bortoletónak is bejött, hiszen előbbi a 3., utóbbi a 10. helyre kapaszkodott fel vele – a brazilnak ez volt az idei ötödik pontszerzése.

„Amikor beálltam a rajtrácsra, a mérnököm mondta, »mindenki lágyon van körülötted« – idézte fel Verstappen a rajt előtti pillanatokat. – Én meg: »Vagy eszméletlenül okosak vagyunk, vagy eszméletlenül hülyék, hogy nem értjük, a lágy nagyon jó.« De végül jól sült el, mert a leghosszabb etapot a legtöbben a legrosszabb gumin kellett teljesítsék, mi pedig túléltük az első etapot a két gumi közül a rosszabbon. Aztán a második etapban jobb volt a tempó, jobb volt a tapadás, és lehetett előzni.”

▼▼ Következő cikk ▼▼