back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Ennél közelebb vagyunk a Mercedeshez

Verstappen: Ennél közelebb vagyunk a Mercedeshez

-

Max Verstappen úgy véli, a Red Bull harcban lehet a Mercedesszel a futamon, még akkor is, ha az időeredmények nem feltétlenül ezt tükrözik.

A holland versenyző a harmadik pozíciót szerezte meg a monacói időmérőn, leggyorsabb köre azonban öt tizeddel lassabb volt, mint a két Ezüst Nyílé. Ennek ellenére a Red Bull versenyzője azt állítja, nincs akkora különbség, mint ahogy azt eredmények sugallják.

,,Nem hinném, hogy fél másodperccel lassabbak lennénk, egy kicsit voltak gyorsabbak, azonban ha az egész hétvége eseményeit nézzük, akkor csak 2-3 tizedet lehet a különbség köztük és köztünk. Tudjuk, hogy van min dolgoznunk annak érdekében, hogy utolérjük őket, és ennek érdekében az egész csapat nagyon keményen küzd.”

,,A Q2-ben futott köridőm jó volt, az abroncsok elkezdtek működni és ez nagyon sokat számított. Itt a gumik nagy jelentőséggel bírnak. Azután a Q3-ban az első köröm során egy kicsit lesodródtam az első kanyarban az ívről a hideg gumik miatt. A hátsók nem tapadtak kellően, ezért időt veszítettem. Utána már egész stabil köröket futottam, ezért nem volt vészes a dolog. A második köröm viszont már túl lassú volt, mert forgalomba kerültem. Mikor megkezdtem a gyors kört a bemelegítő után, a gumik még hidegek voltak, nem volt megfelelő tapadásom, és az első szektorban már két tizedet veszítettem, ezért úgy döntöttem inkább elengedem azt a kört. Egyszerűen nem tudtam munkára fogni az abroncsokat, és itt, ezen a pályán ez nagyon-nagy probléma, főleg annak tükrében, hogy milyen jól mentünk a Q2-ben. Ennek ellenére a Q3 jól sikerült. Különösen ha azt nézzük, hogy  10 perccel az edzés kezdete előtt, még az autó alja sem volt kész, a srácok a bokszban egyszerűen remek munkát végeztek. Meglátjuk, mi lesz holnap, a mai nappal viszont elégedett vagyok.”