back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen gyenge rajthelyében is megtalálta Pérez felelősségét Marko

Verstappen gyenge rajthelyében is megtalálta Pérez felelősségét Marko

-

Idén még csak másodszor fordult elő, hogy egy futam rajtrácsának első két sorában egyetlen Red Bullt sem találunk. Helmut Marko szerint a csapat viszonylagos gyengélkedése részben annak köszönhető, hogy előzetesen rosszul mérték fel az austini hétvégén rájuk váró kihívásokat.

Persze a gyengélkedés tényleg csak viszonylagos, hiszen öt ezredmásodperccel Max Verstappen megszerezhette volna a pole-t az USA Nagydíjra Charles Leclerc előtt, ha nem fosztják meg a legjobb köridejétől egy csekély pályaelhagyás miatt. A holland így csak hatodik lesz a vasárnapi rajtrácson, Sergio Pérez pedig csupán kilencedik, így a Szingapúri Nagydíj után ez a csapat idei második olyan időmérője, amikor az ötödik helynél is hátrébbra kell nézni, hogy megtaláljuk az első Red Bullt.

Kicsik voltak a különbségek a Q3-ban, hiszen még Pérez lemaradása is csak 450 ezred volt a pole-tól, Verstappen pedig csupán két ezreddel végzett George Russell mögött. Így a holland a hibájával együtt is könnyen előrébb végezhetett volna, ha az első gyorskörének végén nem kerül a csapattársa mögötti turbulens légáramlatokba – ami kapcsán abban a pillanatban ő maga is méltatlankodott a rádióban.

Verstappen magyarázatot adott a hibájára, amely a rajtelsőségébe került

„Tudtuk, hogy szoros lesz az időmérő, ráadásul Max első Q3-as körében Checo az útjába került, aminek kommunikációs hiba volt az oka. Aztán a második körében elfékezte magát, majd tragikus módon az elsőről a hatodik helyre sorolódott vissza. Az előtte álló ellenfelek mind erősek, szóval nem lesz könnyű a verseny” – értékelte az időmérő végjátékát a Servus TV-nek Marko.

Bár Verstappen győzelmi esélyeit idén rajthelyétől függetlenül nem szabad leírni, hiszen idén Spában is nyert már a 6., Miamiban pedig a 9. helyről, Austinban egyelőre nem tűnik úgy, hogy fölényben lenne a Red Bull a riválisokkal szemben, így vasárnap akár a Ferrari, a McLaren vagy a Mercedes is reménykedhet abban, hogy idén másodszor sikerült letaszítani a konstruktőri bajnokot a dobogó tetejéről.

„A beállítások kiválasztásakor nem gondoltuk, hogy ennyire huppanós lesz a pálya, a tavalyi helyzetre készültünk. A huppanók nekünk jobban ártanak, mint másoknak, hiszen nem tudunk a tervezett hasmagassággal futni – magyarázta Marko már az Auto Motor und Sportnak. – De a hosszú etapok lehetőséget adhatnak a felzárkózásra: vasárnap magasabb hőmérsékletre számíthatunk, és a gumikopásnak nagyobb lehet a szerepe, az pedig az egyik erősségünk.”