KezdőlapFormula 1Verstappen: Mi nem beszélünk a halálról

Verstappen: Mi nem beszélünk a halálról

-

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen arról számolt be, hogy az autósportban senki nem beszél a halálról, mivel ez szükséges ahhoz, hogy el tudják fogadni a munkájukkal járó rizikót. Max erről a holland Ziggo Sportsnak beszélt, mikor ők fotókat mutattak a versenyzőnek.

A legutóbbi Forma-1-hez kötődő haláleset Jules Bianchi esete volt, aki a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett olyan súlyos sérüléseket, hogy annak következményeként kb félévvel később életét vesztette.

Mikor a sportcsatorna Bianchi temetéséről mutatott képet Verstappennek, ő a következőt mondta: „A baleset a Japán Nagydíjon történt, amelynek szabadedzésén bemutatkoztam.”

„Keserédes volt. Nem ismertem őt. Ő már F1-es versenyző volt, én pedig épp csak, hogy megérkeztem. Megrázó volt. Azonnal tudta mindenki, hogy valami nincs rendben, nem mozgott miután hatalmas volt a becsapódás. Szörnyű, de mindig van kockázat.”

„Személy szerint én láttam valakit korábban, meghalni a versenypályán. 2009-ben, egy gokartversenyen, láttam, ahogy próbálják újraéleszteni és tudtam, hogy nagy a baj. Pár óra múlva megerősítették (a halálhírét). Ez nem jó, de tovább kell lépni. Nem szabad félni ebben a sportban. Ha félsz, akkor nem tudod a legjobb formádat nyújtani. Az autósportban senki nem beszél a halálról.”