back to top
2025. augusztus 23. 14:31
KezdőlapFormula 1Verstappen ilyen pszichológiai fogással üzent Hamiltonnak

Verstappen ilyen pszichológiai fogással üzent Hamiltonnak

-

Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint a csapataik 2021-ben mindent bevetettek egymás ellen, erről derült ki egy újabb érdekes részlet.

Milyen réginek tűnik már, hogy Hamilton éveken át legyőzhetetlen volt, 2014-től 2020-ig csak egyszer nem ő lett a Forma–1 világbajnoka. A tróntól Verstappen fosztotta meg 2021-ben egy örökké emlékezetes, kőkemény, sok drámai pillanattal tarkított csata után. A holland akkori teljesítményért felelős mérnöke, Bradley Scanes elárulta, hogy a versenyzője a pályán kívül is minden apróságot bevetett, hogy jelezze vetélytársának, már nem ő a főszereplő.

„Lewis mindig sok idő után lett kész a sajtótájékoztatókra. A teljes öltözékét lecserélte és megcsinálta a frizuráját, felvette a saját ruháit, míg Max csak lecserélte az overallját és már ment is. Később azonban mi is elkezdtünk minden ruhadarabot lecserélni, Max  készülődése is hosszabb lett” – mesélte a High Performance podcast adásában.

„Lewisnak várnia kellett rá. Ez is az erőfitogtatás része volt, hogy többé nem várunk rád, a stafétát átvettük, a miénk az irányítás.”

Nyilván nem ez döntötte el a küzdelem sorsát, és ezt a részletet természetesen főleg csak Verstappen és Hamilton érzékelhette a színfalak mögött, a külvilág nem.

▼▼ Következő cikk ▼▼