KezdőlapFormula 1Verstappen kiakadt, majd a végén ünnepelhetett: Örülök a győzelemnek

Verstappen kiakadt, majd a végén ünnepelhetett: Örülök a győzelemnek

-

Max Verstappen örült a győzelmének, és Sergio Pérez bajtársiaságát is megdicsérte.

Kész hullámvasút volt a Spanyol Nagydíj a holland pilótának. A verseny elején a 4-es kanyarban, Carlos Sainzhoz hasonlóan kicsúszott, de ő ügyesebben evickélt ki a sóderágyból. George Russell mögé ért vissza, ahol is a DRS ismét megadta magát.

A Red Bull versenyautóján az elem hol működött, hol nem. A csapat már arra is gyanakodott, hogy a folytonos gombnyomogatással a 24 éves pilóta kapcsolja le a mechanikát.

Verstappen érthetően frusztrált volt, és ennek a „felgyülemlett energiának” hangot is adott.

„Mindez azért van, mert k*rvára ötvenszer kell megnyomnom a gombot.” – üvöltötte a holland a csapatrádióban.

Végül a három kiállásos taktikának, és Pérez „szófogadásának” köszönhetően az élre állt, és így menetelt el a célvonalig.

„A DRS nagyon megnehezítette a dolgunkat, de sikerült előkerülni és így futhattam a saját versenyemet. Nehéz volt a kezdet, de a vége jól alakult. Nagyon örülök a győzelemnek, és nagyon boldog vagyok Checo (Sergio Pérez) helyezése miatt is. Nagyszerű eredmény ez a csapatnak.” – nyilatkozta a leintés után Verstappen.

2021 világbajnoka külön köszönetet mondott csapattársának a rádión keresztül, miután áthaladtak a célvonalon.

Forrásgpblog.com