back to top
2025. március 25. 07:40
KezdőlapFormula 1Verstappen úgy érzi, jobb esélye lett volna, ha 6 órán át tart...

Verstappen úgy érzi, jobb esélye lett volna, ha 6 órán át tart a Forma–1-es verseny

-

Max Verstappen a negyedik helyen ért célba a Kínai Nagydíjon, amelyen a két Ferrari legyőzésére tekint sikerként, hiszen a rajt után még erre sem látott esélyt. Bár a Red Bull egyelőre nincs nyerő helyzetben, elmondása szerint ez nem rengeti meg a csapatba vetett bizalmát.

A holland a negyedik helyről is startolt Sanghajban, ám az első körben mindkét Ferrari túljutott rajta, dacára annak, hogy a két piros autó össze is ért egymással. A holland a futam nagy részében a hatodik pozícióban haladt, ám a verseny végére életre kelt az autója, s végül visszajutott a két Ferrari elé – Lewis Hamilton kiállt előle a bokszba, de az addig a brit előtt haladó Charles Leclerc-t is meg tudta végül előzni az utolsó körökben.

A négyszeres bajnokot meglepte, hogy a második etap során egyre jobban működtek Red Bullján a kemény gumik, ezért viccesen arról beszélt, egy hosszútávú autóversenyen valószínűleg jobb esélyei lettek volna ilyen feltételekkel.

Piastri vezetésével a Kínai Nagydíjon a McLaren megszerezte 50. kettős győzelmét

„A rajt nehezen ment, semmi tapadásom nem volt. Az első etapban azt tettem, amit a csapat kért a takarékosság tekintetében. Mondtam nekik, hogy így lassúak leszünk, ami be is igazolódott, de legalább megtettem, amit kértek. A többiek viszont eléggé elléptek. A második etap szintén nehezen indult, a gumik túlmelegedtek, és így nem tudtam támadni. De aztán minél tovább vezettem, annál jobb lett a helyzet. Szóval talán egy 6 órás versenyen kellett volna elindulnunk” – mondta Verstappen a Viaplaynek.

„A rajt után azt gondoltam, hogy a hatodik hely lesz a maximum, de aztán szerencsénkre elkezdtek működni a kemény gumik.”

Verstappen az előző négy szezonban megszerezte az egyéni címet, eközben pedig tavaly már a Red Bull belső viszonyaival való elégedetlenségéről, illetve más csapatokkal való kapcsolatfelvételéről szóltak a hírek. A Sky Sports ennek nyomán most rákérdezett a hollandnál, mennyi időt ad a csapatának, amennyiben autója képtelen marad a győzelemre.

„Folyamatosan ezt hallom, de számomra semmi sem változott – utalt arra a felvetésre, hogy szerződésének 2028-as lejárta előtt távozni tervezne a Red Bulltól. – Nagyon nyugodt és pozitív vagyok, élvezem az életet. Amikor beülök az autóba, mindig a legjobbat akarom belőle kihozni, és nem gondolkodok semmi máson. Általában véve is jól érzem magam, úgy az autón kívül, mint az autóban, és ez az, ami igazán számít.”

Piastri meglepődött, Norrisnak valóra vált a rémálma a Kínai Nagydíjon