Max Verstappen az ötödik időt autózta a több másik autóhoz hasonlóan jelentősen továbbfejlesztett Red Bull-lal a Miami Nagydíj sprintidőmérőjén, ami első ránézésre nem tűnik egetrengetőnek, de a pole pozíciót megszerző Lando Norristól közel fél másodpercet kapó négyszeres világbajnok mégis pozitívan értékelt.

„Az autó sokkal inkább egységesnek érződik. Persze még mindig vannak dolgok, amelyeken dolgoznunk kell, de ez egy nagyon pozitív lépés számunkra. Az előző versenyeken több mint egy másodperc volt a lemaradásunk. Azt mondanám, hogy ezt a hátrányt most majdnem a felére csökkentettük, ami pozitívum” – idézi Verstappent a Motorsport holland kiadása.

A fejlesztések között új első szárny, motorborítás, padlólemet, átdolgozott oldaldobozok és egy, a Ferrariéhoz hasonló, de más kialakítású forgó hátsó szárny is szerepel. Az RB22-es ugyanakkor mindezek ellenére még nem tartott, mint a McLaren, a Mercedes, vagy a Ferrari.

„Az első szektorban továbbra is nagyon gyengék vagyunk, főleg azért, mert ott sok a gyors kanyar. Tudjuk tehát, hogy ezen még dolgoznunk kell. De a kör többi részén az autó sokkal inkább egységesnek érződött. Emiatt valamivel elégedettebb vagyok. Úgy tűnik, legalább egy kicsit magunk mögött hagytuk a középmezőnyt” – értékelt Verstappen, majd arra a kérdésre, hogy most jobban illik-e hozzá az autó, így felelt: „Valamivel természetesebbnek érződik. Persze még mindig nem olyan, amilyennek szeretném. De legalább nagyobb önbizalmat ad, és ennek köszönhetően egy kicsit több köridőt is ki tudok hozni belőle.”