Lewis Hamilton a 2016-os Abu-dzabi Nagydíjon annak ellenére tartotta fel az élmezőnyt, hátha így ki tudja csavarni a vb-címet Nico Rosberg kezéből, hogy előtte leszögezte, nem fog ilyesmit tenni. Max Verstappen előtt most szintén nyitva áll ez a lehetőség, ám ő inkább megtartja magának, hogy mire készül.
Max Verstappen látványosan kerüli, hogy elárulja, milyen taktikákat alkalmazhat a magyar idő szerint ma 14 órakor rajtoló, az F1-es világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíjon. Amennyiben a holland eljön az élen, a győzelme esetén is szüksége lenne a vb-címhez arra, hogy Lando Norris ne álljon dobogóra, ezért értelemszerűen az egyik lehetséges forgatókönyv az, hogy visszafogja a tempót, hátha az üldözők közül annyian elkapják a britet, hogy visszacsússzon legalább a 4. helyre.
Ami feltűnő a négyszeres világbajnok nyilatkozataiban, hogy rendre ügyesen kibújik a válaszadás alól, amikor arról kérdezik, hogy jászhat-e feltartósdit a versenyen. Az időmérő után Jolyon Palmernek például azt mondta: „Majd meglátjuk, nem igaz?”, az FIA sajtótájékoztatóján pedig arra ugyan hosszasan válaszolt, hogy a néhány éve megváltoztatott vonalvezetés miatt most nehezebb lenne ilyesmit csinálni, mint korábban, de azt már nem árulta el, hogy adott esetben kész-e bevetni ezt a stratégiát.
Norrist visszatérő rémálma foszthatja meg az idei F1-es világbajnoki címtől?
George Russell úgy véli, hogy Verstappen egyértelműen vissza fogja fogni a mezőnyt, ha ő áll majd az élen, és tényleg valószínűtlen, hogy a holland ne alkalmazná ezt a fegyvert, ha nem lesz más választása. Az azonban teljesen érthető, hogy ezt nem közli előre, hiszen egyrészt így bizonytalanságban tartja Norrist és a McLarent, ami pszichológiai szempontból előnyt jelent, másrészt nem ad táptalajt a sajtónak arra az esetre, ha ellenkezőt csinál, mint amit előre mondott.
Hiszen emlékezhetünk, hogy amikor Lewis Hamilton 2016-ban ugyanitt feltartotta a mezőnyt, hátha Nico Rosberg pozíciót veszít és elbukja az elsőséget, az akkor még a Mercedesnél versenyző brit a szöges ellentétét tette annak, mint amit előzetesen mondott. Amikor ugyanis felvetették neki, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a feltartós stratégiát javasolta neki, Hamilton azt mondta: „Ha én leszek elöl, arra fogok törekedni, hogy minél jobban elhúzzak a többiek elől. Éppen elég nagy csapás az ellenfelünk (Rosberg) számára, ha 30 másodperces előnnyel vezetünk előtte. Szerintem ez értékesebb teljesítmény lenne, mintha feltartanám a csapattársamat.”
Verstappen szerint neki nehezebb lenne megcsinálnia, amit Hamilton tett Rosberg ellen
Hogy Hamilton komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy egyszerűen csak hamis biztonságérzetet akart kelteni Rosbergben, azt csak ő tudná megmondani, de ezután azt is hozzátette, hogy ez a módszer egyébként is csak első hallásra tűnik célravezetőnek, mert a két hosszú DRS-zóna miatt rosszul is elsülhet a taktikázás, és egy óvatlan pillanatban Rosberg megelőzheti őt.
Végül azonban sikeresen lassította vissza extrém módon a tempót, kivívva ezzel a Mercedes rosszallását, a taktika azonban nem bizonyult célravezetőnek, hiszen Rosberg nem veszített pozíciót és világbajnok lett. Hogy Verstappen alkalmazni fogja-e, és ha igen, sikert ér-e el vele, az majd kiderült, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke mindenesetre előrebocsátotta: biztos benne, hogy a holland a sportszerűség keretein belül fog maradni.
