KezdőlapFormula 1Verstappen minden eddiginél fittebb, bár szerinte tavaly is jó volt már

Verstappen minden eddiginél fittebb, bár szerinte tavaly is jó volt már

-

Max Verstappen rengeteg kérdést kap az edzésével kapcsolatban, így volt et a téli szünetben és a szezonnyitón Bahreinben is. Sokak szerint jobban „kitesizte” magát, mint tavaly, hiszen vékonyabbnak és fittebbnek látszik. A holland azonban cáfolja azt, hogy tavaly ne lett volna ilyen téren is eléggé felkészült, és a számok sem hazudnak, mondta el az Autosportnak:

„Készen állok az évadra, és fitt vagyok, bár már tavaly is az voltam.”

Tény, hogy egyesek észrevették, hogy lefogyott. A Red Bull pilótája is megerősítette, hogy könnyebben kezdi meg a szezont:

„Talán egy kilóval könnyebb vagyok, ennyi a történet. Így ha valóban csak a számokat nézzük, akkor edzettebb vagyok mint tavaly, ebben nincs semmi sokkoló. Tavaly sem volt ezzel gondom, vagy bármi hasonló.”

A témát azonban rövidre is zárja, hiszen a tényeken túl nem akar beszélni róla:

„Az van, hogy amint valaki elkezd beszélni erről, hamarosan szájhagyomány lesz belőle.”

A holland pilótának 2021-től kezdve új trénere van, Brad Scanes személyében, aki egy korábbi interjúban már elmondta, hogy Verstappen élete formájában van.