KezdőlapFormula 1Verstappen nem aggódik a Honda motor miatt

Verstappen nem aggódik a Honda motor miatt

-

Max Verstappen egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy Hondával kell a jövőben versenyeznie, sőt legutóbbi nyilatkozatában még lelkesedett is a motor csere miatt.

A paddockban sokan csodálkozva fogadták, hogy a McLarennel három gyenge évet eltöltő Hondával egyezett meg a Red Bull.

„Igen, meglepődtem. Nem gondolom, hogy a Hondának jó motorjai voltak eddig.” – mondta Pérez Franciaországban.

Verstappen viszont teljesen más véleményen van.

„Tavaly voltam Japánban. A motorgyár nagyszerű volt, és érdeklődve figyeltem a Honda és a Renault közti különbségeket.” – nyilatkozta a Speedweeknek.

„Nem látom okát az aggodalomnak. Elég megnézni a Honda idei eredményeit. Kanadában egy újabb lépést tettek előre, ami nagyon pozitívnak tűnt. Hiszek a Hondában, és nyilván a csapat is hisz bennük, máskülönben nem írtak volna alá egy két éves szerződést.” – tette hozzá a holland.

Franz Tost, a Renault csapatfőnöke elmondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a Renault helyett már a Honda erőforrásait használják.

„Egy teljesen más együttműködésről van szó. Korábban mi ügyfelek voltunk csupán, és néha az alkatrészeink olyan öregnek tűntek, mintha a szemetesből hoztuk volna őket. Hála Istennek, a Hondánál nem ez a helyzet.” – fogalmazott Tost.