back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassam az embereket

Verstappen: Nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassam az embereket

-

Max Verstappen inkább a pályán, mintsem azon kívül akarja elérni, hogy az F1 nézői jól szórakozzanak. A világbajnoki címvédő ezért nagyon szigorú a médiával és szponzorokkal szembeni kötelezettségeit illetően, és még hazai futamán sem tesz kivételt.

Az Ausztrál Nagydíj az első olyan idei versenyhétvége, amelyen hazai pilótának is szurkolhatnak a nézők. Daniel Ricciardo saját tribünt is kapott pályafutása kilencedik hazai futamára, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, hatalmas médiaérdeklődés övezi őt.

A McLaren pilótája nagyon várja már, hogy ismét hazai közönség előtt versenyezzen, miközben vélhetően nem annyira elfoglalt, mint a korábbi hazai nagydíjai előtt. Ennek oka, hogy egyrészt a koronavírus is behatárolja a szponzorok lehetőségeit, másrészt a 2020-as, végül törölt melbourne-i futam előtt kijelentette, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem vállal el annyi szereplést.

„Az idén kevesebbet fogok vállalni. Annyit, hogy ugyanúgy kezeljenek azon a héten, mint bármelyik másik pilótát” – mondta akkor Ricciardo, aki arra is utalt, hogy 2019-es bemutatkozását a Renault színeiben az őt körülvevő nagy felhajtás is megnehezítette, és nem volt olyan koncentrált vasárnap, mint amilyennek lennie kellett volna.

A red bullos éveiben azonban még hagyta, hogy a végletekig leterheljék a hazai versenye előtt. Ezt Max Verstappen, Ricciardo korábbi csapattársa testközelből nézte végig. „Mindig sajnáltam őt, mert annyira elfoglalt volt, és soha nem tudta teljes mértékben kiélvezni ezt a versenyt. Talán most már máshogy kezeli ezt, de emlékszem, hogy amikor itt jártunk, az elég kemény volt neki. Nagyon elfoglalt volt a verseny hetében. Remélem, hogy most már legalább egy kicsit jobban tudja élvezni, hiszen nagyon különleges, ha valakinek hazai versenye van” – idézi a holland pilótát a Reuters.

A világbajnoki címvédő már most úgy van vele, hogy ő bizony nem fog ebbe a hibába esni. Sőt, még Holland Nagydíjon sem vállal extra kötelezettségeket. „Még ha majd nem is lesz Covid, biztosan nem fogok akkor sem többet vállalni a versenyhétvégéken, mert azért vagyok itt, hogy versenyezzek, és nem azért, hogy szórakoztassam a közönséget. A pályán szórakoztatom őket. Máskülönben az ember ideges lesz, nem érzi jól magát, ami hatással van a teljesítményére. Pontosan ugyanúgy kell menjen az a versenyhétvége is, mint a többi.”

Az F1-ben 17 évesen bemutatkozó Verstappen elmondta, hogy a tapasztalat is segítette abban, hogy megfelelő egyensúlyt találjon, de azért másokra is támaszkodik ebben a kérdésben. „A megfelelő emberekre is szükség van magad körül, akik menedzselik ezt. Természetesen előbb-utóbb versenyzőként tudni fogod, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy jól érezd magad az autóban. Azt is tudod, hogy mennyi kötelezettséget vállalhatsz egy versenyhétvégén. Bizonyos esetekben pedig képesnek kell lenned nemet mondani. Végső soron azért vagy itt, hogy vezess és versenyezz, mert ezért élsz, és ezért fizetnek.”

ForrásReuters