KezdőlapFormula 1Verstappen nem csalódott a 2020-as szezonja miatt

Verstappen nem csalódott a 2020-as szezonja miatt

-

Max Verstappen ragaszkodik hozzá, hogy nem frusztrált, amiért nem elérhetőek számára jelenleg a győzelmek. A Red Bull ugyan úgy fest, hogy közelebb került a Mercedeshez, hiszen a holland pilóta már szinte versenyben volt Lewis Hamiltonnal a Nürburgringen a pole pozícióért. A versenyen ráadásul Verstappen zsebelhette be a leggyorsabb körért járó extra pontot. A 23 éves pilóta a Ziggo Sportnak nyilatkozott:

„Láttam Lewis gyorskörét a kivetítőn, így tudtam, hogy mi a referenciaidő. Nem a bokszutca faláról kérte ezt tőlem a csapat, hanem úgy voltam vele, hogy megpróbálom, még ha esetleg nem működik, akkor is. Elégedett vagyok ugyanakkor, hogy ez sikerült.”

Az erről szóló cikkek ellenére, mely szerint létezik a szerződésében olyan záradék mely szerint kiszállhat, állítja, hogy nincs elkeseredve azért, mert nem rendelkezik olyan autóval, amellyel harcolhat a Mercedes ellen, vagy legyőzheti azt:

„Minden hétvégén frusztrálhatna is a dolog, hiszen szerencse kell ahhoz, hogy nyerhessek. Elfogadtam ezt a helyzetet, és a lehető legtöbbet megpróbálom kihozni belőle. Amennyiben a legjobbat hozom ki magamból, azzal én elégedett vagyok, és tudom élvezni az egészet.

A kedve javulhatott attól is, hogy működnek a Red Bull újításai, hiszen közelebb kerültek a Mercedeshez:

„A fejlesztések jól működtek, és közelebb kerültünk a Mercedeshez, de ők is újítanak, szóval tovább kell dolgoznunk.”