back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nem érti Russellt: Miért kell ezt csinálni?

Verstappen nem érti Russellt: Miért kell ezt csinálni?

-

Max Verstappen nem érti, miért hozakodott elő azzal George Russell, hogy szándékosan fogják vissza magukat.

A Red Bull három futamból hármat megnyert, így ők abszolválták legsikeresebben a szezonkezdetet. A többiek értetlenül állnak a fölényük nagysága előtt, és nem értik, mi siklott félre egy év alatt. A Ferrari szerint visszatértek a 2020-as állapotok a csapatnál, míg a Mercedesnek az Aston Martinra is figyelnie kell.

Ha nem kerül porszem a Bikák gépezetébe, akkor jó eséllyel, csak a harmadik helyért harcolhatnak a kihívók. Sergio Pérez a kaotikus Ausztrál Nagydíjon nem járt szerencsével, így nem is tudott úgy felzárkózni, mint Szaúd-Arábiában a holland pilóta. Így a második helyet Lewis Hamilton szerezte meg Melbourne-ben, míg a harmadik újfent Fernando Alonso lett.

A motorhiba miatt kiesett George Russell nemrég elmondta, hogy az FIA-nak nem kell visszafognia a Red Bullt, megteszik azt ő maguk, hogy ne vegyék el az előnyüket. A brit szerint ennél jobb tempóra is képes az osztrák istálló, csak szándékosan nem mutatja meg.

„Annyi biztos, hogy visszafogják magukat. Talán félnek megmutatni a teljes potenciáljukat, hiszen minél gyorsabbak, annál jobban akarják majd visszafogni őket.” – nyilatkozta a Mercedes versenyzője.

A Mercedes korábbi trükkjével verne át mindenkit a Red Bull? – Horner reagált a vádakra

A kétszeres holland világbajnok ugyanakkor nem érti, miért van ilyen vádakra és kijelentésére szükség:

„Amúgy sem tudnának mit tenni. Mi csak próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni az autóból, és ez a tempónk menedzseléséről is szól. Senki sem tudta, meddig bírják majd a keménykeverékű gumik. Az volt a célunk, hogy a célba jutassuk az autót. Volt egy kis tempóelőnyünk a többiekhez képest. Nincs szükségünk arra, hogy megpróbáljunk fél másodpercet nyerni körönként, és tönkre tenni a gumikat a végére. Sosem lehet tudni, bármikor jöhet egy Safety Car fázis, piros zászló, úgy, mint Melbourne-ben. Így tehát igen, nem kell mindent kockára tenni” – nyilatkozta a Verstappen.