back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Nem volt jó, de nem is volt tragikus

Verstappen: Nem volt jó, de nem is volt tragikus

-

Max Verstappen némileg csalódottan vette tudomásul, hogy lemaradt a pole pozícióról.

A holland pilóta erős formát mutatott az időmérőn, ám a Q3-ban a tempója nem volt elég az első helyhez. Charles Leclerc indulhat így az élről holnap, míg 2021 világbajnokának a második rajtkockával kell beérni. Ugyanakkor a 24 éves pilóta bizakodó, hiszen a versenyen bármi megtörténhet.

„A Q2 elég jónak tűnt, ám a Q3 már nehezebb volt. Egy kicsit küszködtem az egyensúllyal. Egy jó versenyautó kulcsfontosságú, így ez egy jó kezdés volt az új érában. Nem volt túl fantasztikus a helyzet, de nem is volt tragikus, hiszen ha ez lett volna, nem lennénk itt. Van pár dolog amit meg kell vizsgálnunk. Változtatnunk kell néhány területen, hogy jobb eredményt érjünk el a következő alkalommal.” – nyilatkozta Verstappen

David Coulthard a Mercedest helyzetét is felvetette a hollandnak. Az ex-versenyző arra volt kíváncsi, sajnálja-e Verstappen, hogy a csillagosok rossz lóra tettek? A regnáló világbajnok így válaszolt:

„Persze, nagyon is” – tette hozzá nevetve a Red Bull versenyzője.

Forrásgpblog.com