back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen Pérezről: Egyedül is megnyerem a konstruktőri címet

Verstappen Pérezről: Egyedül is megnyerem a konstruktőri címet

-

Zsinórban az ötödik versenyhétvégén nem tudott már eljutni az időmérő utolsó szakaszáig Sergio Pérez, miközben csapattársa, Max Verstappen ezen alkalmak mindegyikén pole-pozíciót szerzett. A holland azonban a Red Bull összesített eredménye miatt sem aggódik.

Silverstone-ban a túl hideg gumikkal magyarázta Pérez, hogy már a Q1-ből sem tudott továbbjutni, miután túlságosan korán állt ki a bokszutcai végére a piros zászlós szakasz alatt. A mexikói a 16. helyre kvalifikált, végül egy hellyel előrébbről indulhat, mivel az időmérő után az FIA kizárta Valtteri Bottast, akinek Alfa Romeójából nem tudtak elégséges mennyiségű üzemanyagmintát vételezni.

Az eközben a pole-okat és a győzelmeket megszakítás nélkül szerző Verstappent időről időre megkérdezik a szezont még kiváló formában kezdő csapattársa mélyrepüléséről, a silverstone-i időmérő után pedig kissé oda is szúrt Péreznek.

Pérez megmagyarázta újabb kudarcát, Marko nyilatkozott a leváltásáról

„Nem tudom, mi csúszott félre számára, de a mi autónkkal el kell tudni jutni a Q3-ig. Persze a csapatbajnoki címért is harcolunk, de azt hiszem, jelenleg ezt egyedül is meg tudom oldani” – idézi a hollandot a Marca.

Verstappennek a számokat illetően igaza van, hiszen 229 ponttal rendelkezik az egyéni tabellán, miközben a konstruktőrök között a második helyezett Mercedes két pilótája 178 egységet halmozott fel eddig. Persze ha Pérez nem lenne a mezőnyben, hogy pontokat vegyen el a riválisoktól, akkor azért nehezebb lenne a holland dolga ebben a nem reális összehasonlításban.

Verstappen az időmérőt követően elárulta, őt is nehezítő tényező hátráltatja a hétvégén, ugyanis ragtapaszt visel a jobb kezén. „Csak egy egyszerű kézsérülés. Egyidejűleg sérült meg a tenyerem és az ujjam, de vezetés közben nem érzem. Eleinte nehezen tudtam ökölbe szorítani a kezem, de most már rendben van. Az autóban ülve egyébként is beüt az adrenalin és akkor nem gondolok rá” – fejtette ki a kétszeres világbajnok.