back to top
2025. június 17. 01:37
KezdőlapFormula 1Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

-

Volt olyan részlete a Kanadai Nagydíjnak, amit Max Verstappen szívesen átemelne az összes hátralévő versenyre (nem, nem a McLarenek ütközését), de egyúttal javulást sürgetett a Red Bullnál.

Némileg csökkentette a ponthátrányát a 2. helyen végző Verstappen a McLaren két pilótájával szemben, de az éllovas Oscar Piastritől még mindig több mint egy nagydíjgyőzelemnyi távolság választja el. A kanadai pálya jellemzői eltérnek a mércének tekintett pályákétól, például nagyon sima az aszfalt felülete és gyors kanyarok is alig vannak rajta, ezért nem jelenthető ki, hogy a Red Bull esélyei hirtelen javultak a bajnokságban, és a holland klasszis is felhívta erre a figyelmet.

„Remélem, az autó érzetét tekintve mindegyik nagydíjhétvégén úgy tudunk kezdeni mint itt. Összességében azonban több leszorítóerőre lesz szükségünk, hogy mindenhol gyorsak legyünk, és ezúttal ha nem is nevezném kivételnek, a McLaren nem bizonyult olyan erősnek, mint szokott” – értékelt a hivatalos sajtótájékoztatón.

„Ebből valamelyest hasznot húztunk, de a következő pályákon jobb teljesítmény kell tőlünk már ahhoz is, hogy közel legyünk hozzájuk. Ez jó hétvége volt számunkra, de sokkal többre van szükségünk, hogy az egész idényben harcoljunk velük.”

A következő állomás Ausztria és Silverstone, ezeken a pályákon több gyors kanyar található.

Verstappen úgy érzi, a Kanadai Nagydíjból alapvetően mindent kihozott. „Egész jó volt a verseny, noha az első két etapban sokat szenvedtünk a gumikkal. Emiatt agresszív stratégiát választottunk, de az utolsó etapban sikerült követni [George Russellt], és a tempóm is jobb volt kevesebb üzemanyaggal – mondta, hozzátéve, hogy az utolsó etapjában aggódott, hogy a gumik bírni fogják-e az igénybevételt. – Azt gondolom, ez volt a legjobb elérhető eredmény.”

Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt