back to top
2025. szeptember 10. 11:43
KezdőlapFormula 1Verstappen monzai győzelme után a Red Bull most már mindent lehetségesnek tart

Verstappen monzai győzelme után a Red Bull most már mindent lehetségesnek tart

-

Rég nem látta Helmut Marko ennyire motiváltnak Max Verstappent, a szavai alapján a Red Bull felfelé indulhat el.

Verstappen váratlanul megtörte a McLaren hegemóniáját Monzában, öt nagydíj után először nem a papajaszínű autók valamelyike diadalmaskodott. A jelek szerint a Red Bullnál ezt úgy értelmezték, hogy jó irányba tértek rá az autó fejlesztésével, maguk mögött hagyva a korábbi korrelációs gondok nagy részét, mert Marko optimistán nyilatkozott.

„Optimistán tekintek előre a gyors pályákra, mint például Bakura. Szingapúrban is bizakodom, az az egyetlen pálya a naptárban, ahol még nem nyertünk, noha a lassú pályákon alulteljesítettünk…de azt hiszem, most már minden lehetséges. Régóta nem láttam Maxot ennyire motiváltnak, már nem is beszél a GT-versenyzésről” – mondta az Autosportnak.

Utóbbi megállapítása annyiból nem igaz, hogy kiderült, szeptember 27-én elindul a német hosszú távú-bajnokság, az NLS (Nürburgring Langstrecken-Serie) idei kilencedik fordulóján saját csapata, a Verstappen.Com Racing színeiben egy GT3-as Ferrarival. Egy fecske azért nem csinál nyarat, nehéz elképzelni, hogy a holland a maradék nyolc nagydíjon annyi pontot hozzon a McLareneken, hogy reális forgatókönyv legyen a címvédése (a tabellát vezető Oscar Piastritól 94 pontra áll), és Monza is különleges pályának számít a vonalvezetésével, nem biztos, hogy a közepesen gyors, hosszabb irányváltásokkal jellemezhető pályákon ugyanez lesz a kép.

A Verstappen-drukkerek kezdhetnek aggódni a 2026-os szezon miatt?

Ahogy a Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies kifejtette, Verstappen kérte az alacsonyabb leszorítóerős konfiguráció használatát az Olasz Nagydíjon, és a bikások megváltozó kultúráját jellemzi, hogy különösebb vita nélkül rábólintottak.

„A mérnökök jobban hallgatnak a pilótákra. Egy ilyen gyors és rutinos versenyző esetén szerintem ez a helyes út. A versenyző vezeti az autót – mondta Marko. – Fontos volt, hogy javuljon a végsebességünk, láttuk, hogy [Verstappen] el tudott szakadni a McLarenektől. De más változtatásokat is végrehajtottunk.”

„Felismertük, milyen sokat számít a pilóták meglátása. Az egész stáb nyitottabb, megvitatják az ötleteket, nem bízzák magukat vakon a szimulátor eredményeire.”

▼▼ Következő cikk ▼▼