back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: A Red Bull egyszerűen lassú

Verstappen: A Red Bull egyszerűen lassú

-

A Red Bull a jelek szerint nem ért el áttörést a nyári szünetet követő első versenyre, Max Verstappen elismerte a Holland Nagydíj első edzésnapja után, hogy az autója nem elég gyors. Lando Norris nem elégedetlen, de azt mondta, egyelőre a Mercedes a leggyorsabb.

A Holland Nagydíj pályája rövid, így nem számítottunk nagy különbségekre az élmezőnyben, és az első edzésnapon nem is alakult ki ilyesmi. A rangsort a Mercedes vezette a McLaren és a Red Bull előtt, a legjobb eredményt George Russell érte el, aki érthetően elégedett volt, míg csapattársa, Lewis Hamilton inkább azt emelte ki, hogy az egy évvel ezelőtti, nyűglődős időszakhoz képest mekkora fordulat történt a Mercedesnél.

„Sokkal jobban értjük az autót, így rögtön a jó irányba tudjuk indítani a versenyhétvégénket, onnantól pedig csak kisebb módosításokat kell tennünk. Ez nagyon sokat segít, és sokkal élvezetesebb így a munka – mondta. – Maradt még teljesítmény az autóban, javítani kell kicsit a beállításaimon. Ettől eltekintve jó a helyzet.”

Verstappen ugyanakkor lassabb volt a Mercedes és a McLaren mindkét pilótájánál, és az autó határain túl nem említett meg olyan tényezőt, ami hátráltatta volna a jobb eredmény elérésében.

Norris csípős véleményt mondott, főnöke alig győzött ellenkezni

„Túlságosan lassú voltam a rövid etapon, túlságosan lassú voltam a hosszú etapon, van teendőnk. Jelenleg nincs egyértelmű válaszunk arra, hogyan javuljunk, de foglalkozni fogunk vele. Túl lassúak vagyunk, ilyen egyszerű” – jelentette ki. 

A bajnoki küzdelem alapján az első számú riválisa, Lando Norris kevésbé panaszkodott „Tűrhető nap volt, ott vagyunk a szeren. Kell még időt találnunk szombatra, remélhetőleg felvesszük a versenyt a Mercedesszel – mondta. – A Mercedes most gyorsabb, de szoros a helyzet. Nem hiszem, hogy általánosságban nézve van egy leggyorsabb autó a mezőnyben, hanem mindig a körülmények függvényében a leggyorsabb az egyik.”

Az időmérőn ugyanakkor eső várható, ami boríthatja az eddig látottatakat.

Egyre szorosabb a mezőny, a Mercedes állt az élre Hollandiában

Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz