Max Verstappen nem sokat gondol vissza a tavalyi szezonzáróra és az utolsó körére Abu Dhabiban.
A holland versenyző elérte legfőbb célját, ugyanis 2021-ben ő lett a világbajnok. Ugyanakkor itt még nem áll meg a 24 éves versenyző. Reményei szerint idén megvédheti címét, és tovább gyarapíthatja győzelmei számát.
Az új éra már elkezdődött, ami felemásan sikerült a Bikáknak. Bahreinben mindkét autójuk kiesett, míg Szaúd-Arábiában Verstappen a pódium legnagyobb fokára állhatott fel.
A Red Bull.com kérésére 2021 világbajnoka viszont felelevenítette azt az utolsó kört, amiben megelőzte Lewis Hamiltont és világbajnok lett.
„Hirtelen begörcsölt a jobb vádlim, de egy ilyen pillanatban hirtelen mindent elfelejt az ember. Az volt az a momentum, amiért egész életben dolgoztam. Remélem, ez csak a kezdet.” – nyilatkozta Verstappen.