back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen szerint bajban vannak

Verstappen szerint bajban vannak

-

Max Verstappen hiába vezetett a Brazil Nagydíj sprintfutamán, végül mindössze a negyedik helyen intette le a kockás zászló. A holland ugyanakkor a közepes keverékű gumikon futotta le a 24 körös versenyt, ezt a gumit rajta kívül csak Latifi választotta. A sárga oldalfalú gumikat semmikép sem érezte jónak, viszont szerinte a lágyakon sem lett volna jobb a helyzet.

Elsőként Russell előzte meg, később pedig elment mellette Sainz és Hamilton is.

„Nem hiszem, hogy a lágyakon magunk mögött tartottuk volna őket. Valahogy nagyon csúnyán elhasználtuk a gumikat, és egyáltalán nem volt tapadásunk” – értékelte a versenyt a világbajnok. „Az elején még viszonylag újak a gumik, és akkor nem is olyan rossz, de minél tovább haladsz, annál több tapadást veszítesz. Valahogy azok a közepes gumik sem működtek egyáltalán. Ha megnézzük Checót, közel volt Hamiltonhoz, de Lewis egyszerűen lehagyta. Tényleg kissé bajban vagyunk. El kell kezdenünk ezt elemezni.”

Verstappennek mindenesetre az sem segített, hogy amikor Sainz bevetődött mellé a célegyenes végén, az egyes kanyarban elvitte a szárnyvéglapját is. A holland szerint ugyanakkor ez nem sokat számított a végeredmény szempontjából: „A végén, sérülés ide vagy oda, a negyedik helyen végeztem volna. Ha a mai napot nézzük, ez nem jelent sok jót. Azt hiszem, inkább hátra kell néznünk, mint előre, de mindent elemezni fogunk, és remélhetőleg egy kicsit jobban fogunk teljesíteni.”

Verstappen számára az az egyetlen örömteli dolog, hogy Sainz motorcsere miatti öt rajthelyes büntetése miatt egyet előre lép, így közvetlenül ő kezdheti meg a versenyt a Mercedesek mögül.

Forrásgpblog.com