KezdőlapFormula 1Verstappen szerint a dobogó elérhetetlen volt

Verstappen szerint a dobogó elérhetetlen volt

-

Max Verstappen nem sajnálkozik második kiállása miatt, mert úgy véli, a Brit Nagydíj dobogója anélkül is elérhetetlen lett volna.

A kissé vonatozós Brit Nagydíj az utolsó körökre élénkült fel, amikor először Kimi Räikkönen bal első gumija vált szét, majd Sebastian Vettel szenvedett szintén bal első defektet. Räikkönen problémáját követően a Red Bull elővigyázatosságból behívta Verstappent egy kerékcserére, mivel a holland bal elsője is kezdett viseltessé válni az apróbb elfékezgetések miatt. A Red Bull-pilóta végül a negyedik helyen ért célba 16 másodperces hátránnyal a dobogót elcsípő Räikkönen mögött, de nem hiszi, hogy a kerékcsere nélkül meglett volna a harmadik hely.

„Realistának kell lennünk: nyers tempóból nem tudtunk volna odaérni a dobogóra” – mondta Verstappen. „Ez volt a legtöbb, amit kihozhattunk a helyzetből. Seb defektje mázli volt számomra, de legalább befejeztem a versenyt! Sosem lehet tudni [mikor van szükség még egy kiállásra]; elkezdtem egyre többször blokkolni a bal első kereket, így a biztonság kedvéért inkább kijöttünk. Ezen a pályán minden gyors kanyar jobbos, így semmi meglepő nincs benne, hogy a bal első elkezd kopni. Eleve elég korán álltunk ki, így várható volt, hogy kicsit szenvedni fogunk a végére, a gumi kopásával pedig a defekt veszélye is természetesen nagyobb. Mindenesetre pozitív napot zártunk, a versenyen szerintem jobb tempót autóztunk, mint az időmérőn – csak azt kell megértenünk, miért szenvedtünk ennyire. Örülök, hogy célbaértem, a negyedik hely pedig nem rossz.”

A verseny korai szakaszában Verstappen hatalmas csatába bonyolódott Vettellel, ám végül a kiállásokig maga mögött tudta tartani a négyszeres világbajnokot.

„Tudtam, hogy lassabb vagyok nála” – mesélte az esetet a saját szemszögéből Verstappen. „De minden lehetséges eszközt megragadva igyekeztem előtte maradni. Végül a pályán nem is tudott megelőzni, ennek pedig nagyon örülök.”