back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen szoros csatára számít a Ferrarikkal szemben

Verstappen szoros csatára számít a Ferrarikkal szemben

-

Max Verstappen szerint nem szabad félvállról venniük a Ferrait, miután az olasz istálló a tesztek után az eddigi két szabadedzésen is mindkét autójával közel tudott kerülni a regnáló bajnokhoz.

A Red Bull holland pilótája mindössze 87 ezredmásodperccel tudta megnyerni a délutáni gyakorlást Charles Leclerc előtt, aki továbbra is lenyűgöző teljesítményt nyújt a harmadik helyen végző Carlos Sainz-cal egyetemben. Az F1-75 egy remek konstrukciónak tűnik és mivel Mattia Binotto szerint az olaszok a 25 lóerős hátránya is eltűnt a Mercedesszel és a Hondával szemben, Verstappen elkezdett tartani a Vörösök fiatal titánjaitól, akik legalább annyira éhesek a sikerre, mint ő maga.

„Látszik, hogy a Ferrari is közel van hozzánk, ez pedig felettébb érdekfeszítő” – jegyezte meg 2021 bajnoka a pénteki nap végén. „Az esélyek latolgatásával mindenképpen megvárnám a holnapi napot, mert a különböző motormódok miatt még bármi megeshet.”

„Még senki nem mutatta meg az autójában rejlő valós potenciált, azonban az eddigi jelek rendkívül pozitívak. Szerintem sok csapat lenne a helyzetünkben, mert egyáltalán nem állunk rosszul. Az új szabályok miatt némileg közelebb kerültek egymáshoz a csapatok, azonban szombaton majd úgy is elválik, hogy lesz majd.”

Verstappen a Mercedesek gyenge formáján sem lepődött meg igazán. A brackley-i istálló George Russell révén megszerezte a negyedik helyet, azonban a hátrányuk már 6 tizedmásodpercre rúgott a Red Bull klasszisával szemben. Lewis Hamilton pedig egyáltalán nem találta a lépést és nagy meglepetésre csak a kilencedik helyen zárt.

A holland pilóta azt is hozzátette, hogy jónak érzi az RB18-at, mivel a pozitív tesztet követően a pénteken kipróbált dolgaik is kitűnően működtek és emiatt egy sima, problémamentes napot tudhattak maguk mögött.