back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Természetesen nem erre számítottam

Verstappen: Természetesen nem erre számítottam

-

Max Verstappen némileg csalódottan vette tudomásul, hogy holnap csak a harmadik helyről rajtolhat.

A holland versenyző nem nyújtott acélos teljesítményt az Azerbajdzsáni Nagydíj kvalifikációján. A „Red Bull pályának” kikiáltott helyszínen Charles Leclerc vitézkedett a legjobban, míg a Bikák a második és a harmadik pozíciót tudhatják magukénak.

Ugyanakkor a 24 éves pilóta nem keseredett el teljesen, a hosszú etapok során ugyanis az osztrák istálló versenyautói bizonyultak jobbnak.

„Véleményem szerint a kör eleje jó volt, majd egy kicsit visszaesett a lendület. Elkövettem néhány apró hibát, így nem volt ideális a dolog. Nehezen találtam meg az egyensúlyt a körön belül. Nyilván nem erre számítottunk, viszont a második és a harmadik pozícióból még jó esélyeink lehetnek a holnapi futamon. Meglátjuk mi lesz, viszont az egy körös tempónkon még javítanunk kell. A hosszú etapokon ugyanakkor jól kell teljesítenie az autónknak.” – nyilatkozta a leintés után Verstappen.

Pérez motorja rakoncátlankodott:

Sergio Pérez lendületét egy motorhiba törte meg az utolsó próbálkozás előtt. A csapat orvosolni tudta a problémát, így a mexikói versenyző feltornázta magát a második helyre.

„A Q3-ban jön el a pillanat, hogy mindent bele kell adni, de ez most egy kicsit sok volt, néhányszor koccoltam a falat. Szerencsére megúsztam, és végülis ez a lényeg itt. Nem volt ideális az időmérő, mert a végén gondunk akadt a motorral, nem tudtuk beindítani. Ez azt eredményezte, hogy magányosan kellett autóznom, és nem volt szélárnyékom, ami itt nagyon sokat számít. Ki tudja, hogy enélkül meglehetett-e volna a pole, de néhány tizedet biztosan veszítettünk. Ugyanakkor Charles is nagyon jó kört ment. Holnap nagyon hosszú lesz a verseny, és bármelyik szakaszban benne van a hibázás esélye, így biztosra kellett mennünk, hogy ott legyünk az elejében.” – magyarázta Pérez.

 

Forrásgpblog.com