Max Verstappen válaszolt kritikusainak, akik a Török Nagydíjon nyújtott teljesítményét becsmérelték.

Honfitársa, Robert Doornbos például azt mondta, hogy ez volt “Max egyik legrosszabb teljesítménye”.

Timo Glock szerint “túl sok kockázatot vállalt”, Jacques Villeneuve szerint pedig Max úgy ment, mintha “első Forma-1-es éveit töltené”.

Ross Brawn is úgy véli, hogy tapasztalatlan versenyzőnek tűnt Verstappen Isztambulban.

Marc Surer pedig azt emelte ki, hogy a holland versenyző a mezőny legrosszabb rajtját produkálta.

Verstappen minderre reagálva elmondta, hogy rossz szárnybeállításokkal ment a csúszós versenyen.

“Túl sok motor vibrációnk volt, és többször elforogtak a kerekek” – mondta a Ziggo Sportnak. “Ezt normál rajtnál nem tapasztalni, mikor van elegendő tapadás.”

A kritikusoknak is válaszolt a 23 éves versenyző.

“Először is, ők egyértelműen nem szakértők. Ezek az emberek nyilván nem tudják, hogy mi történt.”

“A verseny után kiderült, hogy a szárny pozíció hét fokkal eltért (a megfelelőtől), így mindenhol alulkormányzott voltam. Nem gondolom, hogy túl agresszíven vezettem volna az autót.”

“Csak azt tettem, amit az elmúlt két évben is; nem tettem semmi szokatlant.”