Hiába nyert zsinórban kétszer (Monza, Baku), majd végzett mindkét McLaren előtt Szingapúrban, Max Verstappen mostanáig igyekezett hárítani azokat a felvetéseket, hogy szépen lassan visszakerül a világbajnoki címért zajló küzdelembe, és a zsinórban ötödik cím már egyáltalán nincs elérhetetlen távolságban.
Az USA Nagydíjon aratott domináns győzelem után azonban már ő sem tudta tagadni a nyilvánvalót, hiszen egyetlen hétvége alatt 23 pontot faragott a lemaradásán Oscar Piastrival szemben, és már csak 40 pontra van az ausztráltól. Tekintve, hogy az elmúlt négy hétvégén 64 pontot hozott Piastrin, és ezekből egy volt sprinthétvége, a hátralevő öt fordulóban – amelyekből kettő sprint – egyáltalán nem ledolgozhatatlan a 40 pontos hátrány, még ha nyilvánvalóan kelleni fog hozzá a szerencse is.
„Igen, természetesen. Megvan az esély. Mostantól kezdve ilyen hétvégéket kell hoznunk a szezon végéig – jelentette ki Verstappen, miután kiszállt az autójából. – Megpróbálunk mindent, amit csak lehet. Szerintem ez nagyon izgalmas, én pedig nagyon várom a szezonzárást. Hihetetlen hétvége volt számunkra.”
Verstappen nem ment el szó nélkül amellett, hogy Austinban segített neki a rajtnál Lando Norrist megelőző Charles Leclerc, aki nélkül jóval szorosabb lehetett volna a verseny.
„Ha megnézzük az egész versenyt, Lando és én nagyon hasonló tempót mentünk. Az első etapban tudtuk kiautózni a különbséget, ki tudtam alakítani egy kisebb előnyt, és ezt gyakorlatilag a végéig tartottuk. Nem volt könnyű menedzselni, de végig az élen maradtunk, és hihetetlenül büszke vagyok mindenkire, hogy ilyen hétvégét tettünk le az asztalra.”