back to top
KezdőlapFormula 1Verstappent apja karmája érte utol tavaly, de már nevet rajta

Verstappent apja karmája érte utol tavaly, de már nevet rajta

-

Max Verstappen újra lehetőséghez jutott, hogy megnyerje a Brazil Nagydíjat, hiszen tegnap megszerezte a pole pozíciót.

Egy éve Interlagosban Verstappen az élen állt, mikor szó szerint összeakadt Esteban Oconnal, a pályán is, és a pályán kívül is. A holland végül bukta az első helyet az ütközés miatt, dühét pedig nem rejtette véka alá. Verstappen a futam után odasietett a mérlegelésen lévő Oconhoz, számon kérte, sőt meg is lökte.

A sportszerűtlen viselkedésért két nap közmunkát is kapott Verstappen.

Akkor nem volt vicces kedvében, most azonban már csak nevet az eseten.

„Őszintén szólva, már tudok rajta nevetni.” – mondta. „Megtörtént. Azt hiszem, az az apám karmája volt akkor.”

Ezzel arra utalt Max, hogy a 2001-es Brazil Nagydíjon édesapja, Jos az élen haladó Juan Pablo Montoyával ütközött, megfosztva így a kolumbiait attól, hogy élete harmadik Forma-1-es futamán nyerni tudjon a Williamsszel.

„Most én kaptam vissza.” – tette hozzá Max.

„Apám kiütötte az élen állót, mikor lekörözték, szóval ez a karma volt. Velem kellett, hogy megtörténjen.”