back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: A Ferrari csapatutasításai nem olyanok, mint a Multi 21

Vettel: A Ferrari csapatutasításai nem olyanok, mint a Multi 21

-

Sebastian Vettel szerint a Ferrari csapatutasításai mások és nem hasonlíthatóak össze a Multi 21-es esettel.

A Scuderia már a szezon kezdete óta alkalmaz csapatutasításokat, hol az egyik, hol a másik pilóta javára. Mattia Binotto szerint ezek az intézkedések előre viszik a csapatot és rendet teremtenek az istállón belül. Oroszországban azonban problémába ütköztek, ugyanis a verseny előtti megállapodás félreértéssé fajult a felek között. Vettel nem tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem akarta visszaadni helyét Charles Leclerc-nek, aki az ominózus időszak alatt a rádión panaszkodott. Végül a vörösök a kerékcserék alatt megoldották a dolgot, és megcserélték a két pilótát, de intézkedésük a német kiesése miatt, végül értelmetlenné vált.

A futam után a négyszeres világbajnok rögtön jelezte, úgy érzi, ő nem szegte meg az egyezményt, ám miután beszélt a csapattal tisztázták ki és mit értett félre, belátta, nem jól döntött és elnézést kért engedetlenségéért. A sajtó képviselői azonnal párhuzamot vontak az oroszországi eset és a híres Multi 21-es incidens között, ám Vettel szerint a két helyzet még csak köszönőviszonyban sincs egymással.

„Az autóban ülve néha nehéz megérteni a teljes képet, ugyanis nem látsz rá mindenre. Igazából minden az adott szituációtól függ, és nem hinném, hogy egyszerűen be lehetne kategorizálni úgy a dolgokat, hogy azt mondjuk, ő jól döntött, ő pedig nem. Ha visszagondolok a Markkal való esetre, nos az egy másik helyzet volt, már régóta csapattársak voltunk, és nem hinném, hogy annyira jól ment volna a közös munka. Eljött aztán az a nap, ahol is azt kérték tőlem, hogy tegyek neki szívességet, de én azelőtt egyszer sem kaptam tőle ilyet, akkor én miért adnék neki? Tehát az egy másik szituáció volt. Fontos az, hogy kiállj magadért és azért amiben hiszel. Nos, az már egy másik kérdés, hogy igazad van-e, vagy sem.”

Vettel szerint az önzőség valahol egy versenyzői kvalitás, ami az elmúlt évtizedekben, nagyobb szerepet kapott a sportban, mint manapság. A négyszeres világbajnok mióta csatlakozott a Ferrarihoz, úgy véli, a csapatot kell előtérbe helyezni.

„Nehéz dolog ez, főleg manapság. Ha összehasonlítjuk a 70-es, 80-as és a 90-es évek első felét a mai korral, akkor megállapíthatjuk, hogy a versenyzők voltak a központi figurái a sportnak. Mindig is szükség volt arra, hogy egy csapat köréd épüljön, ám manapság már sokkal inkább arról szól a dolog, hogy felelősséggel tartozol azoknak az embereknek akik körülötted vannak, akik mögötted állnak és akik neked és a csapatnak szurkolnak. Különösen ez a Ferrarira igaz. A csapat mindennél nagyobb, még a versenyzőnél is.”