back to top
KezdőlapFormula 1Vettel cinikusan reagált az F1 tervére

Vettel cinikusan reagált az F1 tervére

-

Fernando Alonso és Max Verstappen mellett Sebastian Vettelnek is megvan a véleménye a Forma-1-ben bevezetni tervezett, pilóták fizetésére vonatkozó korlátozásról. A négyszeres világbajnok az FIA sajtótájékoztatóján cinikusan reagált.

„Hát nem vicces egybeesés, hogy a csapatok most először kereshetnek valójában pénzt az F1-gyel, és erre felmerül egy olyan dolog, mint a versenyzőkre vonatkozó fizetési korlát ötlete? Belegondolva, ez nem vicces?” – tette fel a kérdést az Aston Martin versenyzője, aki a Red Bull holland pilótájához hasonlóan arra utalt, hogy az F1 felszálló ágban van, a csapatoknak pedig végre nagyobb lehet a bevételük, mint a kiadásaik, erre a pilóták fizetéséből akarnak elvenni.

Hogy miért lehet ekkora az ellenállás a versenyzők körében a fizetési korlátozás ellen, amikor például több sportágban, például az NFL-ben vagy az NBA-ben működik ilyen, arra tavalyelőtt Lewis Hamilton világított rá.

„A versenyzők a sportág sztárjai, ők azok, akik idehozzák a brandjüket. A hírnevük emeli a sport értékét és segíti a globális terjeszkedésben. Más sportágak közül némelyikben van fizetési korlát, de szerintem ott az a különbség, hogy az egyének rendelkeznek az imidzsükről, és megpróbálhatják azt máshol maximalizálni, míg az F1-ben a sport kontrollálja ezt.”

Példa erre a sportszergyártókkal kötött megállapodások, amelyekkel például a labdarúgásban is rengeteget kaszálhatnak a sportolók.

ForrásFIA