Sebastian Vettel már tárgyalt Gerhard Bergerrel egy esetleges DTM-es szereplésről, de az új, rekordhosszúságú F1-es naptár úgy tűnik, megakadályozza majd ezt.

A német világbajnok úgy nyilatkozott, szeretné megtapasztalni, milyen az Forma-1-en kívül versenyezni, mielőtt végleg elköszönne a sorozattól.

A DTM jövőre a GT Pro szabályrendszerre áll majd át, és felkeltette Vettel érdeklődését.

„Beszéltünk arról, hogy a múltban egy csomó versenyző csinált mást is az F1-en kívül. De ez sok ideje volt, én nem hiszem, hogy megtehetném ezt.”

„Jó lenne más autókkal más kihívás után nézni, de ez 23 versennyel elég nehéz, mert ez lefedi a hétvégék nagy részét.”

Ha teljes szezont nem is futhat, egy-egy futamra átugorhatna egy másik szériába, ahogy Alonso is tette ezt az Indy 500-zal. Akkor Ecclestone közbenjárására is szükség volt, hogy ez megvalósulhasson.

Az a hír járja, hogy az F1 korábbi feje már beszélt Lawrence Strollal, és ez késztette végül a kanadait arra, hogy Vettel mellett döntsön.

„Az igaz, hogy beszélek mindkettejükkel. De akár hiszik, akár nem, sok más emberrel is. A barátaimnak tekintem őket, és tanácsokat is elfogadok tőlük. Sok mindenről beszéltem velük.” – tisztázta a világbajnok.