KezdőlapFormula 1Vettel elégedett azzal, hogy Hamilton mellől indulhat

Vettel elégedett azzal, hogy Hamilton mellől indulhat

-

Sebastian Vettel nem zárta rosszul a tegnapi kvalifikációt, így a német pilóta némi reménnyel várja a mai futamot.

Az Aston Martin némileg jobban mozgott a hercegségben, mint az elmúlt nagydíjak során, ami a négyszeres világbajnok eredményén is meglátszott. Már a csütörtöki edzéseken is meg-meg villant a német, míg szombaton egészen a Q3-ig sikerült eljutnia.

,,Egy kicsit jobb volt. Mindig is szerettem ezt a pályát, és úgy vélem volt 2-3 jó körünk. Határozottan jó érzés volt. Már a csütörtöki gyakorlásokon is jól éreztem magam az autóban. Az volt a célom, hogy ezt fenntartsam és egy lépéssel előrébb legyek.” –nyilatkozta a Sky Sportsnak a Aston Martin versenyzője.

Mivel Charles Leclerc az időmérő utolsó perceiben falnak csapta autóját, a pilóták többségének nem volt lehetősége arra, hogy másodszor is nekifusson a Q3-nak. Ugyanakkor Vettel nem tartozott azok közé a versenyzők közé, akik emiatt frusztrálttá váltak.

,,Egy kicsit mindig lehangoló, ha nem tudod a második próbálkozást végrehajtani, szerintem mindenki aki bejutott az időmérő harmadik szakaszába így érzett. Ám összességében számunkra jó eredmény született. Elég közel voltunk a tűzhöz a Q1-ben, de mindenképpen szerettünk volna megőrizni egy plusz szett abroncsot a Q3-ra. Végül ugyan ez nem vált hasznunkra, de én akartam azt, hogy ezt megtegyük. Boldogok lehetünk amiatt, hogy sikerült a Q3-ba vinni az autót. Pontszerző helyről indulunk és jó esélyünk van arra, hogy ezt meg is tartsuk. Ezek jó jelek. Nyilvánvalóan többre számítottunk és többet is várunk el – a szezon előtt például a 8. helynél többre vágytunk. Viszont ott vagyunk, ahol vagyunk és így kell megküzdenünk a szituációval.” – tette hozzá Vettel.

A négyszeres világbajnok régi riválisa, Lewis Hamilton mellett találta magát, ugyanis a nem brillírozó brit csak a 7., míg a 33 éves versenyző a 8. helyről várhatja majd a rajtot.

,, Számunkra ez jó, számára (Hamilton) már kevésbé. Egy ideje nem volt ilyen, de majd meglátjuk mi lesz. Itt mindig furcsa a verseny: vagy nagyon unalmas vagy nagyon izgalmas. Nekünk az a célunk, hogy pontokat szerezzünk.”