back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: Hamilton megérdemli a bajnoki címet

Vettel: Hamilton megérdemli a bajnoki címet

-

Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton nagyszerű munkát végzett idén a Forma-1-ben, és abszolút megérdemli a bajnoki címet.

Vettel sokáig vezette a bajnoki tabellát Hamilton előtt, az Olasz Nagydíj óta azonban nem jött ki neki a lépés. Ellenben Hamiltonnak igen. Utóbbi már 66 pont előnnyel érkezett Mexikóba, így Vettelnek már nem sok esélye volt életben tartani bajnoki reményeit. Bár Vettel a mezőny végéről a negyedik helyre küzdötte fel magát, ez nem volt elég. Hamiltont tegnap négyszeres világbajnokká avatták, ezzel pedig ugyanannyi bajnoki címmel bír, mint Vettel.

„Nem olyan fontos, hogy ma (vasárnap) mit tettünk, ami jelentősebb, hogy Lewis mit tett.” – mondta Vettel. „Nagyszerű munkát végzett egész évben és megérdemli a bajnoki címet, szóval gratulálok neki. Ez a nap nem szól másról, csak róla. Ez az ő napja.”

„Szeretek vele versenyezni, idén szerettem volna egy kicsit jobban, de összességében egyszerűen csak ők voltak a jobbak.”