KezdőlapFormula 1Vettel kihúzta a gyufát az olaszoknál

Vettel kihúzta a gyufát az olaszoknál

-

Az olasz hivatalnokok bírálták a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, amiért a vasárnapi Olasz Nagydíj előtt kritizálta egy repülőgépes bemutatójukat.

A La Gazzetta dello Sport idézte a németet, aki kifogásolta egy kereskedelmi utasszállító repülőgép és a Frecce Tricolori műrepülő katonák átrepülését, akik látványosan füstöt eregettek az olasz zászló színeiben. A Ferrari korábbi versenyzője, Vettel, így vélekedett:

„Azt hallottam, hogy Olaszország elnöke ragaszkodott az áthúzáshoz. Van vagy 100 éves, szóval talán nehéz neki elengedni az ilyen egó-növelő dolgokat. Ugyanakkor megígérték nekünk, hogy vége az átrepüléseknek, de úgy tűnik, az F1 ezt feladta, annak ellenére, hogy a világ jobbá tétele érdekében kitűzött céljaink egyike ez is.”

Giuseppe Radaelli, a monzai pályát üzemeltető Sias elnöke reagált Vettel nézőpontjára, Il Giornale hasábjain:

„Először repültek a gépek 25 százalékban bioüzemanyaggal, ami a polgári repülés számára is fontos kísérlet.”

Geronimo La Russa, a milánói autóklub elnöke sem rejtette véka alá azt, hogy nehezményezi a német gondolatmenetét:

„Sajnálom, hogy egy korábbi világbajnok, aki első nagydíját is Monzában nyerte, ilyen felesleges vitát keltett. Már csak annyit kell tennie, hogy bocsánatot kér Mattarella elnöktől és minden olasztól. Nekem azt tanították, hogy az elnököt tisztelik, különösen, ha vendégként vagyunk egy idegen országban.”