KezdőlapFormula 1Vettel megorrolt a Red Bull egykori pilótájára: "Már nem beszélget velem"

Vettel megorrolt a Red Bull egykori pilótájára: „Már nem beszélget velem”

-

David Coulthard szerint Sebastian Vettelnek nem tetszett a róla alkotott véleménye, ezért már alig beszélget vele.

A négyszeres világbajnok ismét kezd visszatalálni régi formájához. Bakuban a dobogóig vezette újdonsült csapatát, míg Franciaországban sikerült pontot szereznie. Ugyanakkor a skót ex-versenyző szerint a német pilóta már csak árnyéka önmagának.

A Red Bullnál vezéregyéniségként tevékenykedő Vettel, a 2010-es évek elején négy bajnoki címet szerzett az istállóval. Ám mikor a távozás mellett döntött, megváltozott a széljárás.  Az első időszak még reményteljes volt a pilóta számára, ám a sorozatos hibák (mindkét fél részéről) megmérgezték a „házasságot.” Tavaly a Ferrari úgy döntött, hogy kiadja az útját, ám Vettel története itt még nem ért véget, ugyanis a visszatérő Aston Martin csapott le rá.

Az első versenyek mentén a kritikák viszont nem csillapodtak, így a négyszeres világbajnok inkább kerülni kezdte azok megalkotóit:

,,Sebastian (Vettel) alig akar már beszélni velem. Ez azért van, mert azt mondtam róla, hogy már csak árnyéka önmagának. Nagyon tetszett az, ahogy Bakuban a dobogóra került és a franciaországi teljesítménye is jó volt. A többi versenyen viszont – legyen most szó az Aston Martinról vagy a Ferrariól – nem az a Sebastian volt, akit én megismertem. Ugyanakkor megértem azt, hogy ezt ő másképp látja. Én is voltam versenyző, tisztában vagyok azzal, hogyha valaki rosszat mond rólad, akkor azt az ellenségednek tekinted. Teljesen megértem.” – nyilatkozta Coulthard a német Sky-nak.

Forrásgpblog.com