back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: Nem bántam meg a döntésemet

Vettel: Nem bántam meg a döntésemet

-

Már csak három verseny van hátra Sebastian Vettel F1-es pályafutásából. A német bejelentése mindenkit váratlanul ért még a nyáron, kevesen gondolták volna, hogy 35 évesen int búcsút a sorozatnak.

Az elmúlt évek eredményei alapján azonban benne volt a pakliban, hiszen négyszeres bajnokként nem a középmezőnyben, illetve alkalom adtán a mezőny végén kíván körözgetni.

Azóta Vettel elmondta, hogy teljesen el fog távolodni a száguldó cirkusztól, de van egy hely, ahol szívesen beugrana egy futamra, ez Japán.

Még vissza se vonult Vettel, de már elmondta, hol térne vissza

Sokakban ezért felsejlett, hogy egy ilyen kijelentés után nem bánta-e meg, hogy a visszavonulás mellett tette le a voksát.

Ralf Schumacher szerint hiába élvezi még honfitársa a vezetés, most se hozna más döntést.

„Jelenleg is nagyon élvezi, hogy autóban ülhet. Ha ebben a pillanatban kellen döntést hoznia a jövőjéről, szerintem most is ugyanazt hozná meg. Viszont, ha a szezon elejétől kezdve így alakultak volna a dolgok, akkor biztos, hogy nem hagyta volna abba.” – utalta arra, hogy Vettel az elmúlt két futamon remek teljesítményt nyújtott, amivel a nézők elismerését is kivívta.

Vettel duplázott a közönségnél, lendületesen zárja pályafutását

Hiába az utolsó csillogás, jó forma, az érintett elismerte, hogy nem bánta meg a döntését.

„Nem bántam meg a döntésemet. Persze hiányozni fognak ezek a pillanatok, ez nem titok. Sokáig gondolkoztam a döntésemet, az ilyen pillanatokon, az adrenalinon, ami hiányozni fog. Egy részemnek nagyon fog hiányozni, de a másik részem viszont már nagyon várja, hogy eljöjjön a búcsú pillanata.”