KezdőlapFormula 1Vettel nem rajong a jelenlegi motorokért azért látná szívesen a V12-eseket

Vettel nem rajong a jelenlegi motorokért azért látná szívesen a V12-eseket

-

Sebastian Vettel kiesése után ismét hangot adott annak, mennyire nem kedveli a hibird-éra motorjait.

Miután vasárnap a kerékcserét követően meghibásodott az SF90-ben az MGU-K, a német a csapatrádión keresztül követelte vissza a régen használt V12-es egységeket. Miután megnyugodott és a média elé állít, változatlan véleményét már szofisztikáltabban fogalmazta meg.

,,Természetesen, erre nincs lehetőség. Ezek az erőforrások nagyon komplexek és mérnöki szemmel nézve talán nagyon izgalmasak és érdekesek, ám nekem is meg van a véleményem róluk. Nem hinném, hogy nekünk versenyzőknek, vagy épp a nézőknek olyan felemelő lenne használni és nézni őket. Nyilvánvalóan, abban a pillanatban inkább a keserűség szólt belőlem, addig a pontig ugyanis jól alakultak a dolgaink, úgy véltem jól vezettem és azt gondoltam ez által egy szép délután elé nézünk majd. Nos igen, az első reakció egy meghibásodás után nem a boldogságot szokta tükrözni.”

Ugyanakkor a német frusztrált kommentje miatt többen is azt hitték egy újabb jelét látják a négyszeres bajnok visszavonulásának, ám Vettel gyorsan reflektált ezekre a feltételezésekre:

,,Nincs más olyan versenysorozat, ami hasonló a Formula 1-hez és V12-eseket használnak, ha lenne, nos akkor elgondolkodnék rajta. Jó versenyem volt ezért a kiesés miatt elkeseredtem, az első reakcióm ezért nem volt túl felemelő.”