back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: Nem tudtuk még kihozni az autóból a maximumot

Vettel: Nem tudtuk még kihozni az autóból a maximumot

-

Az Aston Marin Forma-1-be való visszatérése eddig nem alakul túl rózsásan. Két futam után mindösszesen öt ponttal a hatodik helyen állnak a tabellán. Vettel pedig még nem szerzett pontot zöld színekben

A márka sok évnyi Red Bullos szponzoráció után tért vissza csapatként is a mezőnybe. Az bizonyos, hogy eddig ebben az évben ez a csapat mutatta a legnagyobb meglepetést, a negatív szempontból.

Sebastian Vettel sem tudott még teljes mértékben összeszokni új autójával, miután levette a vörös színeket, azokat zöldre cserélve. Csupán csalódást keltő hétvégéi voltak eddig a németek négyszeres világbajnoknak eddig Olaszországban, illetve Bahreinben.

„Azt gondolom Portimao egy olyan helyszín, ahol végre lehet egy problémamentes hétvégénk.” – mondta Vettel a Motorsport-total.com-nak.

A német azért is várja már a hétvégét, hogy végre kiderüljön hol is áll jelenleg az Aston Martin jelenleg:

„Ez a pálya egy nagy átlagsebességű aszfaltcsík, nagyon ritmusos, nagyon sok lejtővel. Nagyon jó itt vezetni, és azt gondolom, ez egy jó helyszín lesz arra, hogy megtaláljuk az AMR21 határait. Tudom, hogy még nem sikerült kihoznunk az autóból a maximumot, de az, hogy mindezt mi értjük, egy újabb indok arra, miért nyomjuk továbbra is.” – mondta Vettel

Vettel számára komoly hátrány lesz az, hogy nem használhatja majd, az amúgy rendkívül szükséges fejlesztéseket, amelyekről azt remélték, ezen a hétvégén már elérhetőek lesznek. A német versenyző ezzel ellentétben Barcelonáig nem számolhat majd fejlesztésekkel.

Forrásgpblog.com