KezdőlapFormula 1Vettel után még Hamilton is azonnal visszavonulhat?

Vettel után még Hamilton is azonnal visszavonulhat?

-

Miután Sebastian Vettel a csütörtöki nap folyamán bejelentette a visszavonulását a Forma-1-ből, Lewis Hamilton is beszélt ezen terveiről.

A Mercedes hétszeres világbajnoka elárulta, hogy a visszavonulás „még nagyon messze van a számára”, mert érzése szerint „még rengeteg évet tölthet még el a sorozatban.” Hamilton azt is hozzátette, hogy mielőtt „nem ég ki teljesen, biztosan nem fog visszavonulni még annak ellenére sem, hogy Vettel később kezdte el a pályafutását az F1-ben hozzá képest.

A 103-szoros futamgyőztes Hamilton nem árulta el a visszavonulásának pontos időpontját, és ezt nyilatkozta a Magyar Nagydíj előtt: „Még rengeteg üzemanyag van a tartályomban, sok minden dolog van még, amiért szeretnék megküzdeni. Ezért érzem még úgy, hogy sok van hátra a pályafutásomból. Egy napon majd, ha visszavonulok, még akkor is maradni fog némi üzemanyag a tankban. Teljesen viszont nem szeretnék kiégni, addig már nem szeretnék elmenni, de ennek ellenére remélem, hogy még sok van hátra a számomra.”

Vettel a döntésének értelmében egy 16 évig tartó Forma-1-es karriernek vet majd véget az idei szezon végén. Hamilton – aki a Paul Ricard-on teljesítette 300. versenyét a száguldó cirkuszban – az aktív mezőnyből Fernanado Alonso mögött a legtapasztaltabb versenyzőnek számít.

Ugyan a brit szerint Vettel távozásával „egy barátot és egy szövetségest fog elveszíteni”, azonban ez nem fogja őt befolyásolni a visszavonulásában és nem fogja a tervezettnél korábban meglépni azt.