KezdőlapFormula 1Vettellel „zsarolhatja” Hamiltont a Mercedes

Vettellel „zsarolhatja” Hamiltont a Mercedes

-

A korábbi Forma-1-es pilóta David Coulthard szerint az a tény, hogy Sebastian Vettel a Mercedes számára is elérhetővé vált, még sokat segíthet nekik a Lewis Hamiltonnal való tárgyalásokban.

Sokakhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton szerződése is idén jár, és az elmúlt időszak hírei azonban arról árulkodtak, hogy a felek elképzelései távol állnak egymástól.

A német csapat kevesebb pénzt szeretne adni a hatszoros bajnoknak, míg ő maga jóval többet szeretne, noha már így is messze a legjobban kereső a csapatban. Jelen helyzetben azonban érthető, hogy próbálják csökkenteni a fizetéséket minden csapatnál.

Coulthard sem érti, hogy a címvédő miért ragaszkodik a nagyobb fizetéséhez.

„Akár mennyire is szeretik Lewist, Toto és a Mercedes is üzletemberek nem pedig jótékonysági szervezetek. Itt nincs olyan, hogy ’Ó Lewis, annyira szeretünk, hogy itt egy üres csekk, írj rá bármilyen számot, és mi majd mindent megteszünk, hogy ezt ki tudjuk neked gazdálkodni.’  Ők a lehető legkevesebbet akarják fizetni neki, így is több pénzt fektetnek be, hogy ezt a minimumot fel tudják tolni, miközben Hamilton a maximumot szeretné kapni.” – fogalmazott a skót.ű

Coulthard azonban hozzátette, hogy Vettel Ferraris távozása a Mercedes tárgyalási helyzetét erősítheti, hiszen tudják vele „zsarolni” és „ijesztegetni” Hamiltont, aki így lehet, hogy belemegy a kisebb fizetésbe.