KezdőlapFormula 1Vettelt nem mindenki kedvelte a Ferrarinál: Irritálta az embereket

Vettelt nem mindenki kedvelte a Ferrarinál: Irritálta az embereket

-

Alberto Antonini, a Ferrari korábbi sajtófőnöke elmondta, Sebastian Vettelt nem mindenki kedvelte meg azonnal a Ferrarinál.

Mivel a 35 éves versenyző az év végén szögre akasztja a sisakot, a Ferrari egykori sajtófőnöke elmesélt néhány történetet a német versenyzőről. A négyszeres világbajnok 2014-ben döntött úgy, hogy búcsút int a Red Bullnak és gyerekkori álmát megvalósítva a Scuderiához igazol. Ám a német pilótát nem kedvelték meg azonnal a vörösök.

Vettel ugyanis a Red Bullnál tanult módszerek mentén szeretett volna dolgozni.

„Mindent megtett, amit a Red Bullnál is meg kellett tennie. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy négy világbajnoki címet nyert egymás után. A Red Bullnál valószínűleg kialakította magának a megfelelő környezetet. Gyakorlatilag együtt csatlakoztunk a Ferrarihoz 2014-ben. ” – magyarázta Antonini. – „Elkezdett néhány embert idegesíteni. Azt mondogatta: ‘mi ezt nem így csináltuk a Red Bullnál.’ A Scuderiától viszont azt a választ kapta:’ most nem a Red Bullnál vagy, hanem a Ferrarinál!’ Bizonyos értelemben megcsapta a nagy cégek valósága. Mindent mérlegelni kell, és aggódhatsz a következmények miatt.”

2018-ban Vettel már az elején érezte, hogy nem elég versenyképes az autójuk:

„Teljesen őszinte akarok lenni önökkel. 2018-ban, mikor elkezdődött a szezon, a bejáratásnál, ahol kontrollgumikat használunk, Sebastian vezette először az autót. Aznap nem a köridőkkel kellett volna foglalkoznia, de érezte, hogy valami nincs rendben az autóval. Túl könnyű volt az eleje. A konstrukció a kezdetektől nem volt győztes, de dolgoztak rajta, hogy az legyen. Sebastian nagyon-nagyon lelkes volt.”

A Német Nagydíjon elkövetett hibája utána valamit megtört a négyszeres világbajnokban:

„Ez valóban hatással volt rá. Valószínűleg elveszítette az önbizalmát. Nem hibáztatom őt mindenért, ami ott történt. Sok kiritkát kapott, és nem hiszem, hogy mindet megérdemelte. A helyzet sokkal bonyolultabb volt. Nem a versenyzői hibákon múlott. Nem csak a pilótán múlott tehát, hanem az egész csapaton.”