back to top
KezdőlapFormula 1Webber szerint időbe telik majd, mire Piastri megszokja az F1-et

Webber szerint időbe telik majd, mire Piastri megszokja az F1-et

-

Mark Webber úgy véli, Oscar Piastrinak időbe fog telni, mire megszokja az F1 óriásautóit.

Az ausztrál fiatalnak már eddig is kalandos útja volt a száguldó cirkuszban. Miután Sebastian Vettel bejelentette tavaly, hogy visszavonul, meglepetésre Fernando Alonso érkezett a helyére. Az Alpine viszont versenyző nélkül maradt, így a Renault Akadémia pilótáját jelentették be Esteban Ocon mellé.

Ám a háttérben Piastri és Webber már megegyezett a McLarennel, így a 21 éves pilótának a közösségi médiás felületein kellett tisztáznia a helyzetet. Az Alpine megorrolt az ausztrálra, míg a Forma-1-es szerződéseket vizsgáló szervezet a wokingi istállónak adott igazat.

2023-ban kezdődik Piastri F1-es kalandja hivatalosan, ám Webber szerint kelleni fog honfitársának némi idő, mire beletanul a sportágba.

„Oscar (Piastri) eléggé különbözik Danieltől (Ricciardo), ő visszafogottabb. Mindenkinek megvan a maga karaktere. Sebastian (Vettel) világbajnokként teljesen más volt, mint a karrierje végén. Charles-nek (Leclerc) és Maxnek (Verstappen) is meg van a maga sajátossága és stílusa.” – magyarázta az egyori versenyző.

Webber kihangsúlyozta, hogy Lando Norris és Daniel Ricciardo is 19 évesen csatlakozott az F1-be, így nekik is idő kellett mire megszokták a sportágat.

„Oscar még új, idén lesz az első szezonja. Nem számít, milyen versenyző vagy, hiszen időbe telik, mire megszokod a sportot. Zsonglőrködnöd kell az utazásokkal, a médiával és a versenyzéssel. Amikor Lando megérkezett elég bátortalan volt a reflektorfényben. Danielnél is hasonló volt a helyzet még a HRT-nél és a Toro Rossónál. Oscar viszont nagyon visszafogott. A junior kategóriákban már láthattuk mennyire profi és szorgalmas. Nagyon takarékosan bánik a szavakkal. A feleségem azt mondta róla: ő a legkifinomultabb ausztrál, aki a tengeren túlra ment versenyezni.”

Piastri bevette a lesz*rom tablettát, és új főnöke nagyon örül ennek