csütörtök, január 20, 2022
KezdőlapFormula 1Webber szerint túl közel engedik a rajongókat a versenyzőkhöz

Webber szerint túl közel engedik a rajongókat a versenyzőkhöz

-

Mark Webber szerint a Forma-1 már túl messzire ment a rajongók kiszolgálásával, és ezzel elcsépeltté, hétköznapivá teszik a versenyzőket.

Állítja ezt annak ellenére, hogy a Forma-1 gyakran kapja azt a kritikát, hogy túl zárt közeg és elszigetelődik a rajongóktól. Miközben a WEC például (ahol Webber is versenyzett korábban) sokkal nyitottabb és közvetlenebb. Ezt Fernando Alonso is megállapította, de hozzátette, hogy ez a nyitottság az F1-ben nem lenne jó, “bujkálásra” kényszerítené a versenyzőket.

“Nagyon óvatosnak kell ezzel lenni, mivel fontos, hogy a versenyzők továbbra is hősök legyenek, az ilyesmi pedig mindig kissé nehezen megközelíthető.” – mondta Webber az Autosportnak. “Talán egy kicsit túl messzire mentünk már a hozzáférés és a közösségi média kapcsán. Óvatosnak kell lenni, hogy ne trivializáljuk a versenyzők profizmusát.”

“Roger Federer például egyáltalán nem ad interjút Wimbledon előtt.”

Webbert arról is megkérdezték, hogy mit tanulhatna az F1 a Goodwood Festival of Speedtől, melyre minden jegy elkelt, és 150 000-es nézőszámot produkált.

“Gyors döntéshozatalt, nyitottságot, eredetiséget, a családok demográfiáját, hiszen itt vannak gyerekek, nagypapák, anyák és apák. Itt mindenki számára van valami: egy kics tűzijáték, egy kis motocross. Igazán sokszínű. Richmond hercege (a goodwoodi birtok tulajdonosa) ezen gondolkodás tekintetében előrébb jár a koránál. Ez a legjobb esemény a világon, és nem tudom, hogy mi a második, de tuti jóval le van maradva. A mai társadalomban nehéz mindezt kordában tartani. A herceg azonban döntéseket hoz, nagyon proaktív, dinamikus és manapság épp ez hiányzik a társadalomból.”

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek