back to top
KezdőlapFormula 1Whiting elmondta, miért nem fogták be és vitték el a mormotát a...

Whiting elmondta, miért nem fogták be és vitték el a mormotát a pályáról

-

A Kanadai Nagydíj második szabadedzésén Romain Grosjean elütött egy mormotát. Olyan nagy tempóval találta el az állatot, hogy a fedélzeti kamera képét szinte beterítette a négylábú áldozat.

Mint kiderült, a kameraképeken már korábban is látható volt, hogy az állat a pályán tartózkodik, azonban nem távolították el onnan. Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy miért.

„Láttuk a mormotát.” – mondta Whiting. „Megérdeklődtem, hogy van-e rá lehetőség, hogy elkapják és akik többet tudnak a mormotákról, azt mondták, hogy nem lenne bölcs dolog megpróbálni. Mindent összevetve arra jutottunk, hogy jobb, ha hagyjuk és reméljük, hogy nem ütik el, de megtörtént sajnos.”

Egy mormota súlya akár a 6 kiló is lehet, így nem csoda, hogy komoly kárt okozott Grosjean autóján.

„Ők itt élnek ezen a szigeten, védettek és mindent megtesznek azért, hogy olyan helyeken legyenek, ahol nem kellene lenniük.” – mondta Whiting. „Minden tőlünk telhetőt megteszünk, és megpróbáljuk betömni a lyukakat, de újakat ásnak és nagyon hamar a pályán teremnek. Nem jó dolog, de szerintem nem sok mindent tudunk tenni azért, hogy távol tartsuk őket.”